Darabokra szedték az első és egyetlen összehajtható mobilt

Vágólapra másolva!
Zack Nelson a népszerű YouTube-csatornáján bontotta darabokra a Royole FlexPai okostelefont.
Vágólapra másolva!

A Royole FlexPai továbbra is az eddigi egyetlen olyan összehajtható okostelefon, amely már elérhető a piacon. Zack Nelson, a népszerű JerryRigEverything YouTube-csatorna tulajdonosa a szokásos stressztesztet már elvégezte rajta, így most itt volt az ideje annak is, hogy darabokra szedje az eszközt.

Forrás: Zack Nelson

Mint kiderült, az alaplap a készülék bal oldali részén helyezkedik el, ha azt szemből nézzük, míg az akkumulátor jobb oldalra került. A két felet néhány szalagkábelt köti össze.

A legérdekesebb persze a zsanér, ami lehetővé teszi, hogy a FlexPai össze legyen hajtva. Túl szorosra nem zárható, ráadásul a mobilt erős mágnesek tartják bezárt állapotban.

Ez a zsanér teljesen más, mint amit a Samsung használt a Galaxy Foldnál, és felmerül az a kérdés is, hogy miért nem beszélnek a gyártó és a FlexPai kudarcáról? Valószínűleg nem adtak el belőle annyit, hogy eléggé érdekes legyen.