Megfilmesítik a Metro 2033-at

4a games metro 2033 videojáték
Metro 2033
Vágólapra másolva!
A Gazprom áll a projekt mögött, 2022-ben jöhet a mozikba.
Vágólapra másolva!

Nagy hírt kaptak a Dmitrij Gluhovszkij által írt Metro könyvek, és persze a könyveket a nemzetközi publikummal megismertetett Metro videojátékok rajongói: nagy költségvetésű mozifilm készül a Metro 2033-ból. Erről már korábban is volt szó, a megfilmesítés joga évekig a Metro-Goldwyn-Mayernél volt, azonban elveszítette azt, mivel nem tudott egy elfogadható forgatókönyvvel előállni. Emellett az sem tetszett az írónak, hogy az MGM át kívánta helyezni Moszkvából Washingtonba a történetet, ezzel jó eséllyel gyökeresen megváltoztatva az adaptáció atmoszféráját.

Metro 2033 Forrás: 4A Games

Az új megfilmesítési törekvés mögött a Gazprom Media Holding áll. A vállalat szerint a Metro 2033 egy igazi álomprojekt, rekord összeget kíván fordítani az elkészítésére és a reklámozására, ez lesz az eddigi legnagyobb és legambiciózusabb filmes projektje.

Szintén jó hír, hogy Gluhovszkij kreatív producerként részt vesz majd a film elkészítésében, azaz nem csak a kispadról nézi majd, hogy mások mit kezdenek a könyvével.

Az író szerint az évek során több orosz producer is megkereste már a megfilmesítés ötletével, de minőségi aggodalmak miatt az összes ajánlatot elutasította. Ez az első alkalom, hogy olyan csapattal találkozott, amelyiknek hajlandó bizalmat szavazni.

Ha minden jól megy, akkor a Metro 2033 forgatása valamikor 2020-ban kezdődhet, a rendezőről és a színészekről még nem esett szó. A Gazprom Media az oroszországi premier napját 2022. január 1-re tette, bár ez csak egy helytartó dátumnak tűnik.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!