Tízezernél is több ítéletet kell felülvizsgálni Dániában

bíróság illusztráció
Vágólapra másolva!
Megbízhatatlanok voltak a mobilhálózatos tartózkodási információk.
Vágólapra másolva!

Óriási botrány tört ki a dán igazságszolgáltatásban, miután kiderült, hogy két szoftveres hibának köszönhetően 2012 óta rendkívül megbízhatatlannak bizonyultak a mobilszolgáltatóktól kikért helyinformációk. Ezeket az alapvetően sem túl megbízható földrajzi koordinátákat bizonyítékokként használták fel a nyomozások és a büntetőeljárások során a vádlottak tartózkodási helyének a kiderítésére és bizonyítására, azonban a hibák miatt a mobiltornyok segítségével, háromszögeléses módszerrel megbecsült információk a várhatónál is masszívan megbízhatatlanabbnak bizonyultak.

Forrás: Shutterstock

Nick Hækkerup igazságügyi miniszter szerint a botrány alapjaiban rengetheti meg a bizalmat a dán igazságszolgáltatásban. Éppen ezért is az alapvető informatikai hibák megszüntetése mellett minden olyan függő ügyet és elmarasztalással zárult ítéletet felül kell vizsgálni, amelyekben potenciálisan hibás földrajzi információkat használtak fel bizonyítékként.

Összesen 10,700 ítéletet kell majd egyenként átnézni.

A munkát végző csoport az olyan esetekkel kezd majd, amelyek során letöltendő börtönbüntetést kaptak az elítéltek, továbbá amelyekre a védőügyvédek külön felhívják a figyelmet. Elképzelhető, hogy meg kell majd semmisíteni az olyan ítéleteket, amelyekben a potenciálisan téves földrajzi információkat tartotta döntő bizonyítéknak a bíró, bár egyelőre nem világos, hogy volt-e ilyen.

Amennyiben ez megtörténik, arról a megfelelő bíróság, továbbá az elítélt védőügyvédje is értesítést kap majd, hiszen újratárgyalásra lesz szükség.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!