Elcsábította az Apple Siri-főnökét a Microsoft

Vágólapra másolva!
Bill Stasior sokáig erősítette az Apple Siri-csapatát, de most a Microsofthoz igazolt.
Vágólapra másolva!

Bill Stasior hosszú időn keresztül volt a vezetője az Apple Siri-csapatának, most azonban távozott azért, hogy a Microsoft mesterséges intelligenciával foglalkozó divíziójához csatlakozzon. Miután majdnem egy évtizedet töltött az Apple-nél, Stasior a Microsoft üzleti alelnöke lesz.

Az ügy azért is érdekes, mert tavaly épp az Apple csábította át a Google mesterséges intelligenciával foglalkozó csoportjának első emberét, John Giannandreát. Bár a Siri nagyon korán jelent meg a piacon, továbbra is csak a harmadik a Google Assistant és az Amazon Alexa mögött.

Forrás: PhoneArena

Egyelőre nem tudni, hogy Stasior miért távozott, de a tippek szerint Giannandrea az oka, aki nagyban részt vesz egy ideje a Siri fejlesztésében, és senior alelnökként közvetlenül Tim Cooknak jelent.

Stasior egyébként nem a Cortanán dolgozik majd a Microsoftnál, a meglehetősen lemaradt Microsoft-asszisztens helyett a redmondi cég egyéb mesterséges intelligenciával kapcsolatos, szélesebb stratégiájú törekvésein munkálkodik a jövőben.