Európába érkezett a Lenovo csúcsmobilja

Vágólapra másolva!
Nagy meglepetésre több országban is kapható lesz a Lenovo Z6 Pro.
Vágólapra másolva!

A Lenovo Z6 Pro nem új okostelefon, hiszen Kínában már áprilisban megjelent. Most azonban nagy meglepetésre stratégiát váltott a Lenovo, és több év szünet után Kínán kívül is elkezdte forgalmazni a mobiljait.

Forrás: Lenovo

A Z6 Pro valamivel 500 euró alatt ugyanis a Lenovo hivatalos boltján keresztül lett megvásárolható Bulgáriában, piros és zöld színekben. A gyártó azt ígéri, hogy más európai országokban is elérhetővé teszi az okostelefont, ami jó hír, ugyanis igen versenyképes árról beszélhetünk.

A Z6 Pro nem csak AMOLED kijelzőt és képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasót kínál ennyiért, de Snapdragon 855 csúcslapkát és négy hátsó kamerát is ad.

A Lenovo európai visszatérése a mobilpiacra nagy meglepetés, hiszen az utóbbi időben a Motorolára hagyta a régiót az óriás.