Hasznos frissítést kapott a Samsung Galaxy A80

Vágólapra másolva!
Szelfizés közben immáron képes autofókuszt használni a kamerarendszer.
Vágólapra másolva!

A Samsung Galaxy A80 idén áprilisban mutatkozott be, és sokakat meglepett, hiszen a közel keret nélküli kijelzőjébe nem lóg be semmi, még kamera sem. Ez azért lehetséges, mert a hátlapi 48 megapixeles kamera képes előre fordulni, és a felhasználó ezt használhatja szelfizéshez és videohívásokhoz is.

Forrás: Tech Advisor

Szelfik készítésekor azonban ez a fő szenzor eddig zárolta a fókuszt egy bizonyos távolságban. A Samsung nemrég adott ki egy szoftverfrissítést a készülékre, amelyben ezt a gondot megoldják, és az autofókusz már szelfizés közben is támogatott.

Az új firmware emellett a 2019 júliusi biztonsági javításokat is tartalmazza, valamint a készülék és a kamera stabilitását is fejleszti. A csomag 400 MB-ot, és OTA módon elérhető a készülék frissítéseket tartalmazó menüjében.