Új hardvert kapott a Nintendo Switch

nintendo switch
Vágólapra másolva!
Jelentősen nő az augusztus közepétől kapható modell akkus üzemideje.
Vágólapra másolva!

Néhány nappal a Nintendo Switch Lite kézikonzol bejelentése után a japán gyártó közölte, hogy hardverfrissítést kap az eredeti Nintendo Switch. Ránézésre nem lehet különbséget tenni a régi és az új modellek között, az egyetlen érdemi eltérést a kézikonzolos módban elérhető akkus üzemidő jelenti köztük: az eredeti modell 2,5–6,5 óra üzemidőt kínál, míg az új modell esetében már 4,5–9 órán át is bírhatja szusszal a gép.

Nintendo Switch Forrás: Nintendo

Mindez felettébb érdekes annak fényében, hogy a konzolban továbbra is 4310 milliamperes akku található, azaz a Nintendo nem cserélte le nagyobb kapacitásúra a telepet. Viszont a cég nemrég az USA távközlési hatóságától engedélyt kért a Nintendo Switch egy új verziójának a forgalomba hozására, a papírmunka szerint lecserélte a termékben a rendszerlapkát és a háttértárat.

A Switch új kiadásában valószínűleg ugyanazok a hardverek dolgoznak, mint a nemrég bejelentett Switch Lite-ban.

A gyanú szerint mindkettőben az NVIDIA Tegra X1 kissé modernizált, energiahatékonyabb változata található.

A jobb akkus üzemidővel rendelkező Nintendo Switch augusztus közepén kerül kereskedelmi forgalomba, egy darabig szimultán kapható lesz a konzol régi és új verziója is. Úgy lehet különbséget tenni köztük, hogy a régi modellek sorozatszáma „XAW"-val kezdődik, míg az új modelleké „XKW"-vel indul.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!