2021-ben jöhet az első teljes kijelzős iPhone

Vágólapra másolva!
A 2020-as modelleken kisebb lesz az érzékelősziget, a 2021-es készülékekről pedig már el is tűnik.
Vágólapra másolva!

Az Apple-ügyek kapcsán elismert elemző, Ming-Chi Kuo nemrég arról adott hírt, hogy az Apple 2020-as iPhone készülékei már kisebb TrueDepth modulokat kapnak, vagyis a képernyőbe belógó szenzorsáv is kisebb lesz.

Mivel az elülső kameraszenzorok kisebbek, ezért maga az érzékelősziget is kevesebb helyet foglal el a kijelzőből.

Forrás: The Sweet Setup

Az elemző azt jósolja, hogy a készülékház is megváltozik majd jövőre, bár részleteket egyelőre nem közölt. A hátlapra mindenesetre 7P lencserendszer kerülhet.

Ennél is érdekesebb azonban, hogy Kuo szerint 2021-ben jönnek az első olyan iPhone-ok, amelyekről teljesen eltűnik majd az érzékelősziget. Vagyis még három generációt kell várnunk, mire az Apple szerint kiforrottak lesznek a kijelző alá épített ujjlenyomat-olvasók és kamerák.