Óriási fülest kapott az Amazon

Amazon, Ezekben a márkákban bíznak leginkább a fiatalok
4. Amazon
Vágólapra másolva!
Felelősséggel tartozhat az áruházán keresztül eladott bóvliért.
Vágólapra másolva!

Az Amazont használóknak valószínűleg már feltűnt, hogy nem egy klasszikus webáruházról szó, a portálon lévő termékek jókora része valójában a cég eladópartnereitől származik, ilyeneket vásárolva a házhoz szállítást is a partnerei intézik. Az Amazon gyakorlatilag csak egy felületet biztosít a partnereinek, ahol találkozhat a kereslet és a kínálat, a megoldása nem sokban különbözik az apróhirdetéses portálokon megszokott felállástól.

Forrás: Getty Images/David Ryder

Ez jogi szempontból védelmet jelent az Amazon számára, a cég ugyanis hiába csippent le egy kis százalékot jutalékként a megvalósult üzletek árából, de felelősséget egyáltalán nem kell vállalnia a partnerek termékeiért és viselt dolgaiért. A bírók több kártérítési perben is törvényszerűnek ítélték a védekezését, miszerint

a partnerei viselnek minden felelősséget az általuk árult holmik kapcsán.

Mostantól kezdve kissé más szelek fújnak, az USA egyik államközi bírósága arra jutott, hogy az Amazon részben igenis felelősségre vonható a piacterén mások által eladott termékekért. A céget sikeresen sarokba szorított felperest Heather Oberdorfnak hívják, még 2014-ben vett egy automata pórázt az Amazonról. Sajnos a kutyájának sétáltatása közben a rossz minőségű póráz elszakadt, a vége visszacsapódott a nő arcába, és véglegesen megvakult az egyik szemére.

Az eladópartner időközben köddé vált: sem Oberdorf ügyvédje, sem pedig Jeff Bezos cége nem tudta előkeríteni, így a nő végül az Amazon ellen indított kártérítési pert.

Az ügynek még nincs teljesen vége, a felperes egyes követelései a háromfős bírói panel döntése értelmében visszamennek majd az alsóbb szintű bíróságra. Ettől függetlenül az elmarasztaló döntés jelentős jogi és anyagi kockázatot jelent az Amazon számára.

Ez jó hír, hiszen egyrészt szükség esetén a károsultak az efféle esetekben sokkal jobb eséllyel perelhetik az Amazont, másrészt pedig a cég rákényszerülhet tenni valamit a piacterét használó bóvliárusok kiszűrése és azonosítása érdekében.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!