Prototípus Nokiákat árulnak az eBayen

nokia kataya
Nokia Kataya
Vágólapra másolva!
Olyan 5-6 évesek lehetnek, az egyik androidos.
Vágólapra másolva!

A mobilokat sportszerűen gyűjtők imádják a piacra nem dobott termékek prototípusait, az eBayen emilgaigns néven futó eladó pedig hamarosan várhatóan nagyon sok pénzt fog keresni két 2013-2014 körüli Nokia okostelefon mintapéldányával. A készülékeket még az „eredeti" Nokia készítette, mielőtt felvásárolta volna a finn cég mobilos üzletágát a Microsoft.

Nokia Kataya Forrás: emilgaigns / eBay

Az olcsóbbik készülék az 1499 dolláros Nokia Kataya, amely egy ismeretlen operációs rendszert futtat. Rendkívül erős a gyanú, hogy a finn vállalat Nokia N900 modelljén is használt Maemo Linuxra épülhet a szoftvere, a számítógéphez való csatlakoztatás esetén konkrétan az említett készüléknek érzékeli a Windows.

Nokia Kataya Forrás: emilgaigns / eBay

A másik mobil az Android 4.3 rendszert futtató Nokia Ion Mini, a teljesen működőképes kütyüért 1999 dollárt kér az eladó. A Google Play szolgáltatások nem találhatóak meg rajta, bár néhány a Google-től származó appot telepítettek rá a mérnökök, a felületét pedig a Z Launcherrel szabták testre.

Nokia Ion Mini Forrás: emilgaigns / eBay

A telefont a jelek szerint egy olcsóbb megoldásnak szánták: Qualcomm Snapdragon 400 lapkakészlet, 1 GB memória, 8 GB háttértár, továbbá 800×480 pixeles kijelző található benne.

Nokia Ion Mini Forrás: emilgaigns / eBay

Nem világos, hogy a készülékek miként kerültek az eladó birtokába, de jogszerűen szinte biztosan nem képezhetik a tulajdonát. A bokáját ettől függetlenül valószínűleg nem fogja megütni, hiszen a Nokia mobilos részlegének az említett felvásárlása, majd a divízió bezárása és részleges eladása után nem világos, hogy jogilag kinek a tulajdonát képezik a prototípusok.

A legjobb tippünk a Microsoft, de ez nem biztos, ráadásul a cég jogi osztályának nem éri meg energiát pazarolni az ügy felgöngyölítésére.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!