Dátumot kapott a Galaxy Note 10

samsung galaxy note 10+
Körülbelül így nézhetnek ki a készülékek, balra a Samsung Galaxy Note 10+, jobbra a Galaxy Note 10
Vágólapra másolva!
Háromféle változat jöhet az új generációs tepsimobilból.
Vágólapra másolva!

Idén sem maradunk új Galaxy Note nélkül, a Samsung pedig most közölte a bejelentésének pontos idejét is, 2019. augusztus 7-én hull le a lepel a készülékről. Pontosabban ha hihetünk a pletykáknak, akkor három modellt jelent majd be New Yorkban a vállalat: a 6,3 hüvelykesnek mondott Note 10-et, a 6,75 hüvelykes Note 10+-t, továbbá kettő közül valamelyik 5G modemmel is ellátott variánsát.

Körülbelül így nézhetnek ki a készülékek, balra a Samsung Galaxy Note 10+, jobbra a Galaxy Note 10 Forrás: OnLeaks - PriceBaba / Twitter

Ezen túlmenően csak keveset lehet tudni a készülékekről. Ha minden igaz, akkor érintőkijelző alatti ujjlenyomat-olvasókat használnak, az előlapi kamerájukat a kijelzőjük tetejének kellős közepébe fúrták be a mérnökök, továbbá a Pro modell hátlapján a három kamera mellett további képalkotást segítő szenzorok is helyet kaphatnak.

Az új Samsung Galaxy Note készülékek bemutatása élőben is követhető lesz az interneten keresztül.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!