Mégsem kap szupergyors töltést a Samsung Galaxy Note 10?

Vágólapra másolva!
Nem 45, csak 25 wattos gyorstöltéssel újít majd a Galaxy Note 10 Pro.
Vágólapra másolva!

Nagyon sokan várják már a Samsung Galaxy Note 10-et, amely a pletykák szerint stílusos módon augusztus 10-én debütál, a közelgő bemutató miatt pedig egyre több a szivárgás. Éppen ezért a média is egyre jobban felkapja az eszközt, és egyre több a hamis információ.

Renderelt képeken már sokszor láthattuk a Galaxy Note 10 és a Galaxy Note 10 Pro modelleket, így dizájn tekintetében már nem igazán vannak titkok.

Forrás: OnLeaks

Nemrég viszont azt pletykálták, hogy szupergyors, 45 wattos gyorstöltéssel újíthat a Samsung. Időközben kiderült, hogy bár van ilyen technológiája a Samsungnak, de azt idén nem a legdrágább készülékébe építi be.

A legutóbbi hírek szerint a 45 wattos gyorstöltés a Galaxy A90-en debütál, míg a Galaxy Note 10 széria „csak" 25 wattos gyorstöltést használ majd, akárcsak a Galaxy A70 és A80. Vagyis továbbra is a Galaxy A szériával teszteli az új technológiákat a Samsung.