Két 5G-s mobillal készülhet a Nokia

Vágólapra másolva!
Egyenesen két 5G-s okostelefonnal készül a Nokia, az egyik állítólag ártakarékos lesz.
Vágólapra másolva!

Az 5G-s hálózatok továbbra is csigatempóban terjednek, ráadásul a tech cégek állítólag arra utasítják a dolgozóikat, hogy ne beszéljenek többé egy nagy kínai gyártó embereivel – a szakértők szerint emiatt az 5G terjedése még jobban lelassul majd.

Ennek ellenére a gyártók igyekeznek 5G-s mobilokkal jelentkezni, és nem kivétel ez alól a HMD Global sem.

Forrás: PhoneArena

A Nokia 9 PureView után a finn cég állítólag 5G-s csúcsmobilt dobna piacra, Snapdragon 855 rendszerchippel, valamikor szeptemberben vagy októberben.

Ezt egy másik 5G-s készülékkel kísérné a gyártó, ami azonban már ártakarékos 5G-s csúcsmobil lenne. Ez annyira nem meglepő, hiszen idővel a középkategóriában is szeretnének 5G-t kínálni a gyártók – ilyen téren pedig úttörő szeretne lenni a Nokia.