Könnyű lesz a Redmi K20 csúcsmobil

Vágólapra másolva!
Állítólag ez lesz a legkönnyebb a felugró kamerás csúcskészülékek között.
Vágólapra másolva!

Egy ideje már készül a Redmi 2019-es csúcsmobilja, ami azért nagy dolog, mert a Xiaomi ártakarékos márkája immáron önálló lábakon áll a mobilpiacon. A Redmi legutóbb „beszólt" a OnePlusnak, a kritika után pedig a cég utódjának kiáltotta ki magát. A Redmi K20 csúcskészüléket azóta is állandóan emlegeti a cég és az ügyvezetője, Lu Weibing.

A K20 elvileg hamarosan megérkezik, Snapdragon 855-ös lapkával, illetve erős és modern további hardverekkel. Az egyik nagy érdekesség az egyre többször látott felugró kamera lehet.

Forrás: Weibo

Egy darabig Lu Weibing ettől az ötlettől idegenkedett, most azonban maga beszélt a témáról. Szerinte a felugró kamerás mobilok az átlagosnál sokkal nehezebbek (a OnePlus 7 Pro az élő példa, hiszen 206 grammos).

A rajongókat azonban biztosította róla, hogy a K20-at optimalizálták a Redmi mérnökei, így a felugró kamera ellenére is nagyon könnyű lesz a készülék. Azt is elárulta, hogy az alkatrészt több mint 300 000 alkalommal tesztelték, tehát napi 100 szelfikészítés mellett is több mint 8 évet bír majd a szerkezet.