Jönnek a 64 megapixeles mobilok

samsung isocell bright gw1
Samsung ISOCELL Bright GW1
Vágólapra másolva!
A Samsung szenzora elsőként kínál telefonokban ilyen felbontást.
Vágólapra másolva!

Az év elején már szót ejtettünk arról, hogy kitört az okostelefonos piacon a II. megapixel világháború, egyes hírek szerint pedig nem is nyugodnak majd addig a mobilgyártók, míg nem sikerül 100 megapixeles hátlapi kamerákat beépíteni a készülékeikbe. A nagy kameraláznak már vannak látható eredményei, többek közt a Samsung és a Xiaomi is kínál 48 megapixeles telefonokat.

Samsung ISOCELL Bright GW1 Forrás: Samsung

A Samsung emelte a tétet, bejelentette a világ első kimondottan mobilokba szánt, 64 megapixeles szenzorát. Az ISOCELL Bright GW1 névre keresztelt képalkotó a jelenlegi 48 megapixeles megoldásához hasonlóan 0,8 mikrométeres képpontmérettel dolgozik, amiből fakadóan jóval több fény kerülhet bele, viszont számottevően nagyobb méretű annál.

A lenyűgöző felbontása ellenére a 64 megapixeles kamera valójában „csak" 16 megapixeles készít, ugyanis a fotókon megjelenő egyes képpontok színének a kiszámításához négy darab, a szenzorban fizikailag megtalálható képpontot használ.

Ez elsőre csalásnak hangzik, de valójában nagyon jót tesz a képminőségnek a trükk.

A 64 megapixeles szenzorral párhuzamosan a Samsung bemutatta az említett 48 megapixeles szenzorának a második generációját is. Ez elsősorban abban különbözik a jelenleg elérhető modelltől, hogy maximum 12 megapixeles fotók helyett akár ténylegesen 48 megapixeles felvételeket is tud készíteni, hasonlóan a rivális Sony IMX586 képalkotóhoz.

A Samsung új csúcskamerája az idei év második felében kerül majd tömeggyártásba, így van rá esély, hogy még az idei év vége felé bemutatkozhat néhány ezzel szerelt okostelefon.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!