Internetet mindenhova okoshangszóróval

Netgear Orbi Voice, okos, router, hangszóró, wi-fi
Netgear Orbi Voice.
Vágólapra másolva!
Amikor azt hinnénk, hogy már mindent láttunk, akkor mindig érkezik egy cég, és letesz valami olyan kütyüt az asztalra, amitől a fülünk kettéáll.
Vágólapra másolva!

És erre produkcióra a piaci résztvevők még az olyan unalmasnak gondolt termékcsaládokban is képesek, mint a routerek! Igen, az internetelosztó bigyókban is lehet még csodát mutatni, ezt bizonyította be a Netgear Orbi Voice nevű eszközével, ami egy olyan routerrendszer, amivel egyrészt le lehet fedni az egész házat vezeték nélküli internettel, másrészt pedig zenét hallgatni, sőt beszélgetni is lehet vele. Ezt egyszerűen nem lehetett kihagyni, úgyhogy megnéztük közelről!

Wifi mindenhol!

A legtöbb lakásba vagy házba egyetlen kábelen keresztül érkezik az internet, amelyet egy úgynevezett router segítségével osztanak szét azon eszközök között, amelyeknek szükségük van netre. Igen ám, de a router hatótávolsága véges, és ha nagy alapterületű az ingatlan, akkor bizony előfordulhat, hogy az egyes részein le kell mondani a világháló vagy a helyi hálózat áldásairól. Itt jönnek képbe az olyan úgynevezett mesh termékek, amelyek különféle speciális, vezeték nélküli technológiák révén lehetővé teszik úgynevezett szatellit végpont csatlakoztatását a routerhez. Azaz ezek segítségével úgy növelhető meg a lefedett terület, hogy ahhoz nem kell madzagokkal elárasztani a kérót.

Netgear Orbi Voice Forrás: Origo

Ezt a rendszert úgy kell elképzelni, hogy megérkezik az internet a routerhez (A pont), amely továbbítja a már említett szatellit végpontba (B pont) az internetes kapcsolatot, amely a ház vagy lakás másik végén található (ahol egyébként már nem lenne jel), és ha valaki ott tartózkodik, akkor a telefonjával, számítógépével, tévéjével ehhez a B ponthoz csatlakozik. Természetesen a két vagy több lefedett zóna között átfedés van, és az eszközök automatikusan váltogatnak a jelkibocsátó pontok között attól függően, hogy honnan kapnak erősebb jelet. Az Orbi Voice is egy ilyen mesh rendszer, amelynek a dobozában így két különálló eszköz, egy hagyományosnak tűnő router, és egy különleges, hangszóróként is funkcionáló szatellit végpont található.

Sebesség? Rendben!

Kezdjük a legfontosabbal! Az üzembe helyezés pofonegyszerű, a dobozban található használati utasítást követve negyedóra alatt megvagyunk ezzel a procedúrával, de ebben már a szükséges (ingyenes) regisztrációs folyamat is benne van. A szokásoknak megfelelően egy külön szoftverrel kell menedzselni a beállításokat, sőt egy alkalmazás révén már mobil eszközről is levezényelhető az egész folyamat. Akinek egy pici affinitása van a számítástechnikához, annak különösebb gondot nem okozhat a dolog. Ha pedig mégsem megy, kérjen meg egy ismerőst, hogy segítsen, a lényeg az, hogy nem kell hozzá speciális szakember.

Mobillal is vezérelhető Forrás: Origo

Szintén hasonlóan fontos információ, hogy a le- és feltöltési sebesség az egész ingatlanon belül teljesen jó, azaz 35 és 50 MB/s között alakul, attól függően, hogy milyen messze vannak egymástól az egységek. Értelemszerűen minél távolabb helyezkednek el egymástól, annak függvényében „lassul” a sebesség. A 35 MB/s értéket egyébként akkor mértük, amikor 22 méteres távolságban vannak egymástól. A központi és a szatellit egység is rendelkezik egyébként hagyományos Ethernet-portokkal, így hagyományos úton, kábelen is rádughatóak eszközök, így olyan masinák is értelemszerűen, amelyek nem rendelkeznek beépített wifivel. Maga a két komponensből álló Netgear Orbi Voice nagyjából 300 négyzetméteres területet képes lefedni.

Együtt akár 300 négyzetméteres terület lefedésére is képesek Forrás: Origo

Ám azt nem szabad elfelejteni, hogy a fő router több ugyanilyen márkájú szatellit egység kezelésére képes, tehát

ha valakinek nem elég az az egy, ami az Orbi Voice dobozában megtalálható, akkor később még többel bővítheti a rendszerét, így nagyobb területet fedve le hálózati eléréssel.

Intelligens hangszóró

Az Orbi Voice nagy extrája, hogy a szett részeként érkező szatellit egység egyben egy Alexa támogatású okoshangszóró is. Ez utóbbi szolgáltatás lényege, hogy lehet szóban vezérelni az egységet, számot választani, módosítani a hangerőt, de akár azt is megparancsolhatjuk neki, hogy mondjon egy viccet, vagy tekerje le a szintén a hálózathoz csatlakoztatott, Alexa-kompatibilis okoségő fényerejét. Ez jól hangzik, viszont az az igazság, hogy egyelőre még nem működik tökéletesen, mert nem mindig értette meg, amit parancsoltunk neki, és egyelőre csak angolul tudtunk vele trécselni, hiszen magyarul nem ért.

Az okoshangszóró belseje Forrás: Origo

A szövetborítású hangfalat egyébként az audio specialista Harman Kardon készítette, és egy 3,5 inches mélyközép, valamint egy 1 inches magassugárzó található benne. így papíron volt rá esély, hogy kiemelkedő hangminőséget produkáljon. Kár, hogy a gyakorlati próba minderre rácáfolt. Nincs mit szépíteni a dolgon, a cucc nem szól valami szépen: a mélyek túlvezéreltek, a középtartomány enyhén kásás, elmosott, a magasak pedig tompán csörögnek. A hangszínszabályzó paramétereinek módosítgatásával lehet némiképp javítani a dolgon, de a hangkép még így sem lesz tökéletes. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy ilyen kialakítású eszköznek milyen korlátai vannak, nem is azt a hangminőséget vártuk, amit egy audiofil szett nyújt, de láttunk már ilyen méretű, teljesítményű és felépítésű hangszórót, ami ennél bizony jobban szólt.

Megéri?

A mesh router rendszert és egyben okoshangszórót is tartalmazó Netgear Orbi Voice nagyjából 150-160 000 forintba kerül, ami több, mint ha külön-külön szereznénk be az egyes eszközöket. De az is igaz, hogy a „mindent egybe” koncepciónak ára van, hiszen így helyet lehet megtakarítani. A routerfunkciók egyébként tökéletesek, a szett hatalmas terület lefedésére képes, korrekt sebesség mellett, viszont úgy éreztük, hogy a hangszórónak azért vannak hiányosságai, így azt tökéletesnek, hibátlannak nem igazán nevezhetnénk.
A termék hivatalos honlapja

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!