Kipróbáltuk a Samsung csúcstévéjét, és elállt a szavunk

Samsung, Q90R, QLED, tévé, teszt
A színek szépek, a képi világ természetes hatású.
Vágólapra másolva!
A Samsung tavaly már boltokba küldött egy 8K televíziót, és idén több ilyen modellel bővíti kínálatát. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a kisebb felbontású modelleket hanyagolták volna. Sőt, a cég 2019-ben is ipari mennyiségű Full HD és 4K készülékkel lép színre, amelyek között megtalálhatóak a belépő szintű, igen olcsó darabok éppúgy, mint a csupa érdekes innovációval teletömött prémiumkategóriás készülékek. Ez utóbbiak közé tartozik a Q90R, amely 2019-ben konkrétan a vállalat csúcstévéje. A modell megérkezett Magyarországra, már meg is lehet vásárolni, mi pedig megnéztük, hogy mit tud!
Vágólapra másolva!

Továbbra is QLED

A Samsung továbbra sem adja meg magát a trendeknek, és mereven elutasítja az egyre népszerűbbé váló OLED-képalkotási eljárást, helyette továbbra is a QLED-technológiában bízik, így ez a készülék is erre épül. E megoldás nem teszi lehetővé papírvékony modellek megalkotását, így ez a tv is még néhány centiméter vastag, de ennek igazából semmi jelentősége, hiszen nem oldalról nézzük képernyőt. A vállalat a hardvert, az elektronika jó részét és a csatlakozókat egy különálló dobozba építette, ami mindössze egyetlen igen vékony, alig látható kábellel csatlakozik a képernyőhöz, amely az áramot is ezen keresztül kapja.

A külső médiaboxon található minden csatlakozó Forrás: Origo

Ennek köszönhetően el lehet felejteni a készülékház hátuljából előkígyózó, kevéssé esztétikus kábelzuhatagot. A ki- és bemeneteknek köszönhetően pedig egyszerűen és gyorsan rádugható a televízióra játékkonzol, asztali médialejátszó, számítógép vagy külső hangrendszer. A Bluetooth-technológia támogatásának köszönhetően egyébként a kompatibilis soundbarok, házimozi-rendszerek, hangszórók, fejhallgatók akár vezeték nélküli úton is csatlakoztathatóak hozzá, ami nagyon elegáns és kényelmes megoldás.

Újfajta talpat kapott a készülék Forrás: Origo

Az idei évre a dizájnerek radikálisan átalakították a talpat, aminek már ideje is volt, és egy korábbinál keskenyebb nyakkal egybeépített állvány mellett tették le a voksukat, amely egyrészt alapvetően meghatározza a készülék külsejét,

de a fő előnye, hogy így a tévé szépen elhelyezhető keskenyebb állványokon is.

De persze csak akkor, ha nem akasztjuk a falra, mert erre is lehetőség van, a felülethez gyakorlatilag hézagmentesen simuló speciális konzolnak hála. Mindent összevetve a készülék a minimalista-futurisztikus vonalba tartozik, amelyet kihangsúlyoz a vékony káva is.

Képminőség

Kezdjük a legfontosabbal: Ilyen jó képű QLED-tévét még sosem láttunk! A fekete feketébb, mint bármikor, a színek szépek, naturálisak, a betekintési szög remek, a kontrasztosság pazar. A mozgásmegjelenítésnél belefutottunk ugyan kisebb hibákba, akadozásba, remegésbe, viszont ezek a hibák a beépített interpolációs technológia paramétereinek változtatásával viszonylag egyszerűen és gyorsan orvosolhatóak.

A színek szépek, a képi világ természetes hatású Forrás: Origo

A fényerő hatalmas, eléri a 2000 nitet, ami azt jelenti, hogy a nagy dinamikatartományú (HDR-) filmek, videók megjelenítése is nagyon látványos. Ezeknél ugyanis állandóan változik a fényerő az egyes képrészleteken attól függően, hogy az ott látott tartalom sötét vagy világos-e. A tv 4K felbontású, azaz 3840x2160 képpont megjelenítésére képes. Ma már egyre több ilyen típusú tartalom érhető el hagyományos lemezen (UHD Blu-ray) vagy az online videószolgáltatókon keresztül, hogy a játékokról ne is beszéljünk, tehát ki lehet használni a 4K-ban rejlő erőt. Ráadásul a készüléket ellátták egy úgynevezett felskálázó eljárással is, amely képes feljavítani az alacsonyabb részletességű anyagokat, azaz mondjuk a tv-adásokat.

Nagyon okos tv

A tévébe az évekkel ezelőtt bemutatott, saját fejlesztésű, Tizen-alapú okostévérendszer legfrissebb verziója került, amin azért sokat nem változtattak. A grafikus kezelőfelület továbbra is kicsit átláthatatlan, így kell egy kis idő, míg az ember belejön a használatába. Az jó, hogy magyar nyelven is kommunikál, az viszont kevésbé, hogy hajlamos néha irtózatosan belassulni, ami néha borzasztóan idegesítő tud lenni. Szerencsére a rendszer a tévé azon eleme, amit frissítésekkel javítani tud a vállalat.

Tizen-alapú okostévérendszerrel látták el Forrás: Origo

A távirányítónál is maradtak a tavalyi koncepció mellett, azaz egy rendkívül dizájnos, ám mindössze néhány gombot tartalmazó távirányító került a tv mellé. Sokkal jobb, használhatóbb lett volna egy rondább, de funkcionálisabb darab, amelyen keresztül egyszerűbben elérhetőek az egyes szolgáltatások és funkciók.

A távvezérlő nem igazán lehetne egyszerűbb. Az alsó három direkt alkalmazásgomb helyett mondjuk szinte bármi mást el tudtunk volna képzelni Forrás: Origo

A készülék elméletileg támogatja a vállalat Bixby nevű integrált mesterségesintelligencia-rendszerének használatát is, azonban ez egyáltalán nem használható olyan gördülékenyen, mint ahogy azt a telefonok esetében megszokhattuk. Lassú, borzasztó sokáig tart a beüzemelése, és emiatt egyszerűen úgy érezzük, hogy még nem annyira kiforrott, kell még egy kis idő, amíg az ilyen megoldások a tévéknél is hozzáadott értéket jelentenek majd.

Netflix és a többiek

A rendszer szerves részét képezi az a médialejátszó szoftver aminek köszönhetően elég csak egy pendrive-ot dugni a már említett külső dobozba, és máris megnézhetőek az azon található filmek, képek, és meghallgathatóak a tévén a zeneszámok. Emellett mód nyílik különféle internetes alkalmazások, így például a Netflix vagy a YouTube közvetlen elérésére, ami szintén hasznos lehet, és persze internetezni is lehet a készüléken. Ezek az appok normálisan működnek, nem fagyogatnak, nem szállnak el, és a kép minősége is rendben van. A termék megkapta a korábban már bevezetett Galéria és Háttér módokat is, amely funkciók révén különféle szép állóképek, illetve akár a tv mögötti fal mintázata is megjeleníthető a képernyőn. E szolgáltatások révén tehát a tv minden korábbinál jobban „elrejthető” a szobában.

Hangrendszer

A készülékbe az átlagosnál jóval erőteljesebb, 60 wattos, saját mélynyomóval ellátott, 4.2 csatornás hangrendszert építettek. A hangerő teljesen rendben van, ha maximumra tekerjük, még a szomszédoknak is sok örömet okozhatunk! A mély hangok is meglepően erőteljesen szólalnak meg, de azért e téren a tv egy „rendes” hangcuccal nem veheti fel a versenyt. A sztereóból például semmit sem hallani, és a modell hajlamos összemosni a finomabb részleteket. De ettől függetlenül csak azt tudjuk mondani, hogy a hangminőség terén a Samsung Q90R a legtöbb vetélytársát leveri.

Szintlépés

A Samsung Q90R valódi szintlépést jelent a vállalat tavalyi csúcstévéihez képest is, amely elsősorban a kép minőségén látszik meg. Ezen a téren markáns a fejlődés, egyértelműen pozitív irányba mozdult el a dél-koreai vállalat. A Tizen-alapú okostévérendszert kéne még rendbe tenni, hiszen az továbbra sem erőssége a vállalat készülékeinek, de ez annyira azért nem tragikus hiba.

Mindent mérlegre téve azt tudjuk mondani, hogy a Samsung Q90R egy tisztességesen összerakott, sok szempontból kiemelkedő tv,

így aki egy csúcsmodell megvásárlásán töri a fejét mostanában, annak mindenképpen érdemes számba vennie ezt a készüléket is. Persze ehhez ki kell fizetnie a készülék kissé borsos árát, ami jelenleg 1,1 millió forint körül mozog.
Még több információ a termékről a hivatalos weboldalon.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!