Teljesen megújul a Facebook

2019.05.01. 11:57

Kinézet és koncepció tekintetében is irányváltás következik.

Az elmúlt években elsősorban a fejlődő piacoknak köszönhetően a Facebook képes volt növelni a felhasználóinak a számát, azonban elég nehéz nem észrevenni, hogy süllyed a hajója. A probléma jelen esetben látszólag három pilléren nyugszik: egyrészt a kezdeti varázsa után az internetezők elkezdték kiismerni a Facebook gyakorlati és pszichológiai negatívumait, másrészt az emberekre fókuszáló közösségi hálózatból egy interaktív hirdetőtáblává vált, harmadrészt pedig az elmúlt évek jelentős botrányai is sokat rontottak a cég megítélésén.

Mark Zuckerberg a Facebook F8 2019 fejlesztői konferenciánForrás: Facebook

Mark Zuckerberg persze szeretné megmenteni a kincsesbányát, így az évente megrendezésre kerülő F8 fejlesztői konferenciájának nyitóelőadásán jelentős változtatásokat mutatott be. A vizuálisan nyilvánvaló változás, hogy a Facebook következő hónapokban élesedő, a klasszikus kék színt feltűnően mellőző új felülete

a csoportokat és az eseményeket próbálja minél inkább az előtérbe tolni.

Ez nem jelent nagy meglepetést, hiszen Mark Zuckerberg már hetekkel ezelőtt kibeszélte, hogy a jövőben a Facebooknak szerinte két fontos funkciója lesz: a felhasználók privát kapcsolattartásra használják majd, továbbá az érdeklődési köreiknek megfelelő tematikájú csoportokban való aktivitásra adhat számukra lehetőséget.

Így néz ki a Facebook új felületeForrás: Facebook

A felhasználókat egyre kevésbé érdeklik a félig-meddig ismeretlen emberek személyes jellegű kommunikációi, részben, mivel a közösségi hálózatokon igazán aktívan tartalmakat megosztók tipikusan csak a hétköznapi valóságuk egy igen szűk, ráadásul a személyüket és az életüket jó színben feltüntető szeletét osztják meg.

A közösségi médián keresztül nem lehet belenézni az életükbe, a Facebook felhasználóinak jókora részét sokáig ez a fajta kukkolás illúziója ragasztotta a kijelzők elé.

Röviden összefoglalva a következő időszakban az evolúciójának harmadik állomásába lép a Facebook. Első körben az emberek közti nyilvános kommunikációról szólt a szolgáltatás, a második körben pedig a Facebook a háttérbe szorította a felhasználókat, helyette fizetett vagy fizetetlen reklámokat mutogatott neki, hogy kegyetlenül monetizálja őket. A mostani, harmadik állomás központi témáit a helyek és a közösségek jelentik: Zuckerberg egy fókuszáltabb és funkcionálisabb Facebookot akar látni, amelyet elsősorban praktikus okból látogatnak a felhasználók.

Hivatalos asztali alkalmazást kap Windowson és macOS-en a MessengerForrás: Facebook

Ennek megfelelően a közösségi hálózat inkább csoportokat és eseményeket fog javasolgatni, továbbá a potenciális ismerősök ajánlgatásakor is fontosabb szerepet kap majd az azonos csoportokban való aktivitás.

Új Messenger és titkos szerelmek

A Facebook mobilos és böngészős felületének a megújítása mellett a Facebook bejelentette, hogy teljesen újraírja a Messenger mobilalkalmazást, a következő főverzió kevesebb helyet foglal és gyorsabban működik. Emellett Windows és macOS rendszerekre jön hozzá egy hivatalos kliensprogram: az alkalmazás telepítése után nem kell majd a böngészőn át bejelentkezni a Facebookba vagy a Messenger dedikált webhelyére, asztali alkalmazásból is lehet majd használni. Szintén fontos, hogy a Messenger végponttól végpontig tartó titkosítást használ majd, így még a Facebook alkalmazottai sem lesznek képesek beleolvasni az üzenetekbe.

Titokban megjelölhetik majd a felhasználók azokat, akik iránt érdeklődnek, a kölcsönös érdeklődésről pedig mindketten értesítést kapnakForrás: Facebook

További érdekes újítás, hogy a Facebook jelenleg csak néhány országban tesztelt társkereső szolgáltatása egy „titkos szerelem” funkcióval fog bővülni. Ennek keretében a felhasználók megjelölhetnek legfeljebb kilenc olyan személyt az ismerőseik közül, akik iránt érdeklődnek, ha pedig kölcsönösnek bizonyul az érdeklődést, akkor erről mindketten értesítést kapnak.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!