Óriási leépítésbe kezd a Sony Mobile

Sony, xperia, xz3, okostelefon
Vágólapra másolva!
Az európai és a kelet-ázsiai piacokra fókuszál a jövőben.
Vágólapra másolva!

A néhány nappal ezelőtt kiadott pénzügyi jelentése alapján összességében jól megy a Sony sora, azonban a mobilos divíziója egy totális katasztrófa: a tavalyi évben 50 százalékkal 6,5 millióra esett az eladott mobilok száma, és a komplett év során 252 milliárd forintnyi veszteséget sikerült összehoznia.

Sony Xperia XZ3 Forrás: Sony

A fenti számokból még a laikusok számára is nyilvánvaló, hogy a Sony Mobile finanszírozása anyagilag indokolatlan az anyacég részéről, hogy politikailag korrekten fogalmazzunk. A részvényesek egy része már elég régóta nyíltan szeretné elérni a mobilos részleg megszüntetését, azonban a divízió most kapott egy talán utolsó lehetőséget a kulimászból való kivergődésre,

így az idei évben óriási átszervezést fog végrehajtani.

Ennek keretében 2020-ig a Sony Mobile el fogja küldeni a munkavállalóinak a felét, nagyjából kétezer főről beszélünk. Egyes alkalmazottaknak konkrétan menniük kell majd, míg másoknak a Sony más részlegei képesek lesznek pozíciókat ajánlani, bár az ajánlatok elfogadása nyilván opcionális.

A másik jelentős változtatás, a délkelet-ázsiai piacokra való összpontosítás helyett a gyártó mostantól a kelet-ázsiai és az európai piacokra fókuszál.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!