Androidon is használhatóak a Chrome beépülői

asian teen smartphone clothes clothing shopping
Vágólapra másolva!
Egy módosított és felturbózott Google Chrome a Kiwi Browser.
Vágólapra másolva!

A számítógépes böngészők esetében magától értetődő, hogy hasznos funkciókkal és szolgáltatásokkal bővíthető a tudásuk, azonban a mobilos böngészők már közel sem remekelnek ezen a téren. Az androidos Firefoxhoz ugyan telepíthetőek bővítmények, de nagyon lelassítják az alkalmazást, míg a szintén androidos Google Chrome egyáltalán nem bővíthető, és a belátható jövőben biztosan nem is kezdi majd el támogatni a kiegészítőket.

Forrás: mentatdgt / Pexels

A Google Chrome kódbázisára épülő, androidos Kiwi Browser észt fejlesztője most változtatott az utóbbi helyzeten, a szoftverének „Upsilon" (üpszilon) verziójába telepíthetőek a Chrome webáruházból a bővítmények. Egyelőre úgy tűnik, hogy aránylag jól működik a megoldás, bár a jobb egérgombos menüt új opciókkal bővítő kiegészítők nem funkcionálnak megfelelően, az érintőkijelző hosszú lenyomására megjelenő menübe nem kerülnek be az elemeik.

Aki ettől függetlenül tenne egy próbát a böngészővel, az a Play Áruházból letöltheti. Viszont a bővíthetőséget hozó új verzió hullámokban válik elérhetővé, így könnyen elképzelhető, hogy aki most installálja a böngészőt, az még az előző verziót kapja meg.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!