Hackerek fértek hozzá az Outlook-fiókokhoz

outlook
Outlook
Vágólapra másolva!
Három hónapig garázdálkodtak a Microsoft rendszerében.
Vágólapra másolva!

Kellemetlen beismeréssel zárta a hetet a Microsoft: a cég tájékoztatása szerint idén január elseje és március 28. között hackerek fértek hozzá az egyik terméktámogatásos dolgozójának a felhasználói fiókjához, azon keresztül pedig bele tudtak nézni a fogyasztók által regisztrált Outlook-fiókok egyes információiba.

Outlook Forrás: Microsoft

A biztonsági incidensben érintett felhasználókat stílszerűen e-mailben tájékoztatja majd a Microsoft, hírünk írásakor nem volt világos, hogy hány személyről van szó. Szerencsére három aránylag jó hírrel is tudott szolgálni a Microsoft: a hackerek

  • nem tudtak belenézni a levelek konkrét szövegébe,
  • a csatolmányaikhoz sem fértek hozzá,
  • továbbá a felhasználók jelszavaira sem tudtak fényt deríteni.

A betörők az e-mail-címeket, a fiókokban lévő mappák neveit, továbbá a levelek tárgyait látták.

Jelen pillanatban a Microsoft nem tudja, hogy miért az érintett felhasználók levelezésére pillantottak rá a betörők, továbbá mire használták az esetlegesen megszerzett adatokat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!