Függőlegesen hajtható félbe a Sharp új mobilkijelzője

Vágólapra másolva!
Az eddigi összehajtható mobilok könyvszerű kialakítást kaptak, a Sharp más utat választana.
Vágólapra másolva!

A Samsung első összehajtható mobilja könyvként csukódik össze, és a Huawei, az Oppo, valamint a többi gyártó eddigi megoldása is erre a koncepcióra épül. Kivéve a háromba hajtható Xiaomi eszköz, amelynek a prototípusát párszor már láthattuk.

A Sharp most más utakon indulna el, és olyan mobilkijelző prototípusát mutogatja, amelyet vertikálisan lehet félbe hajtani, mint anno a kagylómobilokat.

Forrás: Engadget JP

A 6,18 hüvelykes, 1440 x 3040 képpontos AMOLED-kijelző több mint 300 000 hajtogatást visel el az élettartama során. A kijelzőt befelé és kifelé egyaránt lehet hajtani, így az okostelefonok gyártói dönthetnék el, hogy mihez kezdenek vele.

A Sharp szerint a képernyő még nem áll készen a sorozatgyártásra, így időbe telik, mire szó szerint félbehajtható mobilokkal találkozunk. Kivéve, ha a Motorola a pletykáknak megfelelően előáll az új RAZR összehajtható mobillal.