Magyarázkodni kezd a Facebook hírfolyama

facebook
Hamarosan kideríthetjük, hogy miért jelennek meg az egyes bejegyzések a hírfolyamainkban
Vágólapra másolva!
Megtudhatjuk, hogy miért találta relevánsnak a mutatott bejegyzéseket.
Vágólapra másolva!

Már régen is rejtélyesen működött a Facebook hírfolyama, azonban az utóbbi években tényleg kevés ötletünk lehet arról, hogy miért rejti el teljesen az ismerőseink döntő többségének a tartalmait, és miért mutogat helyettük más bejegyzéseket.

Hamarosan kideríthetjük, hogy miért jelennek meg az egyes bejegyzések a hírfolyamunkban Forrás: Facebook

A Facebook kisebb meglepetésre közhírré tette, hogy a közeli jövőtől képesek leszünk a hírfolyamban látott bejegyzéseknél megnézni, hogy a közösségi hálózat algoritmusa szerint miért pont az éppen kiválasztott tartalom releváns számunkra.

A magyarázó lapot a bejegyzések jobb felső sarkában lévő, lenyíló menüből tudjuk majd előhozni.

Az illusztrációs kép alapján elég korrekt magyarázatokra számíthatunk, bár a jelek szerint azért elég sok változót titokban tart majd Facebook, hiszen nem szeretné, ha túlságosan is sok minden kiderülne az algoritmusának a konkrét működéséről.

Ezzel együtt a Facebook bejelentette, hogy a jövőben a mutatott reklámok esetében is a jelenleginél sokkal több információ áll majd a rendelkezésünkre arról, hogy miért jelennek meg a hírfolyamunkban az adott reklámok, a hirdetők melyik közönségcélzási szűrőin akadtunk fel.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!