12 évnyi zenét vesztett el a MySpace

Vágólapra másolva!
Egy szerverváltás miatt több mint 50 millió dal veszett el örökre a MySpace-ről. 
Vágólapra másolva!

A MySpace egy szerverváltás miatt tetemes mennyiségű emléket vesztett el. A költözéses projekt eredményeként a három évnél régebben feltöltött tartalmak (fotók, videók, zenék) többé nem elérhetőek a MySpace-en, egyszerűen eltűntek.

A tippek szerint a 2003. augusztus 1. és a 2015 között feltöltött dalok mindegyike eltűnt, ez több mint 50 millió dalt jelent, több mint 14 millió előadótól.

Forrás: Getty

A Kickstarter mögött álló szakértő úgy véli, hogy mindez nem véletlen vagy baleset eredménye. Bár az, hogy bénáskodást jeleznek a médiában, szintén nem túl szerencsés; még mindig kedvezőbb a cégre nézve, mint bevallani, hogy nem akarták vállalni a költségét 50 millió régi MP3 átköltöztetésének és tárolásának.

A MySpace a feltett kérdésekre nem reagált. 2006-ban a legnépszerűbb oldal volt Amerikában, 2013-ban aztán újraindították, és elvileg egy olyan remek hely akart lenni, ahol zenéket és videókat lehet megosztani.