Megjelent az Android Q első előzetese

google pixel 3 xl okostelefon
Google Pixel 3 XL
Vágólapra másolva!
Natívan támogatja a számítógépes módot a rendszer.
Vágólapra másolva!

Komoly meglepetésre a Google szerda éjszaka elérhetővé tette a Google Android következő főverziójának első fejlesztői előzetesét az összes Pixel okostelefonra; a szokásostól eltérően ezúttal még csak érdemi pusmogás sem volt arról, hogy nyakunkon van a szoftver kiadása. Az ősz környékén stabillá váló, egyelőre csak Android Q néven ismert rendszer a fogyasztók számára leginkább látványos újdonságairól várhatóan csak májusi Google I/O konferencián hull majd le a lepel, azonban ez a korai előzetes is tartalmaz néhány felettébb érdekes fejlesztést.

Google Pixel 3 XL Forrás: Google

Az összességében legnagyobb újdonság, hogy az Android Q kissé kezdetleges formában, de már támogatja a számítógépes jellegű használatot: ha sikerül monitort, egeret és billentyűzetet csatlakoztatni a megfelelő mobilokhoz, akkor egy produktivitási feladatokat is támogatni képes környezethez jutnak a felhasználók. Ebben a módban például könnyebben képesek szöveget szerkeszteni, szimultán több alkalmazást használni, váltogatni a böngészőfülek között.

Jelenleg így néz ki az Android Q asztali módja Forrás: XDA Developers

A Google megoldása jelenleg kinézetre és funkcionalitásra is egyszerűbb az évek óta elérhető Samsung Dexnél, körülbelül olyan, mintha valaki egérrel és billentyűzettel használna egy androidos tabletet.

Viszont már ez is előrelépés, ráadásul az asztali mód minden hardveresen megfelelő androidos mobilon elérhető lehet majd a jövőben.

Az Android Q fejlesztői előzetesének további érdekesebb újdonságai:

  • az appok GPS-elérési jogosultsága nem csak letiltható és engedélyezhető, de olyan opció is van, hogy az előtérben való futásukkor legyen csak engedélyezett a földrajzi koordináták lekérése;
  • újabb limitációkat vezet be az Android, hogy milyen appok érhetik el a készülékekre mentett fotókat, videókat, hangfájlokat, és egyéb állományokat;
  • támogatottá váltak a kettéhajlítható érintőkijelzők;
  • többablakos módban könnyebben átméretezhetőek az appok ablakai;
  • a fejlesztők szükség esetén gyorsan kipattinthatják majd a kijelzőre az értesítési sáv gyorskapcsoló ikonjait, például a Bluetooth, a WiFi, vagy az NFC gyorsabb bekapcsoltatása érdekében;
  • gyorsabban betöltődik a Megosztás menü az appokban
  • szabványossá vált az Androidban a mélységtérképpel is rendelkező fotók formátuma, így a fejlesztők például könnyebben tudnak majd háttérelmosási és hasonló effekteket implementálni;
  • támogatottá vált az AV1 videokodek, ez a HEVC (H.265) nyílt forrású és ingyenes riválisa;
  • bekerült a vészhívó funkció a bekapcsológomb menüjébe;
  • vibrálós visszajelzést kapott a szövegkijelölési funkció;
  • segédprogram nélkül videó rögzíthető a telefon kijelzőjéről;
  • az értesítési sávon megnézhető az akku lemerüléséig hátralévő idő;
  • apró-cseprő grafikus változtatások szerte a rendszerben.

Az Android Q-ból összesen hat bétát kíván kiadni a Google.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!