Egy szinte ismeretlen cégnek hála erősödnek az okostelefonjaink

Vágólapra másolva!
A japán Lasertec Corp. a világ egyetlen cége, amely tesztfelszerelést gyárt az EUV gyártástechnológiához.
Vágólapra másolva!

A TSMC és a Samsung, vagyis a világ két legnagyobb chipgyártója jelenleg 7 és 8 nm-es technológiákat alkalmaz. Ezeknek hála még több tranzisztor fér el még kevesebb helyen, a chiptervezők a Qualcommnál, a Samsungnál, az Apple-nél és a Huaweinél pedig minden eddiginél erősebb lapkákat kreálhatnak, úgy, hogy azoknak csökken a fogyasztása. Eközben pedig az okostelefonok is laposabbak lehetnek.

A Bloomberg nemrég arról számolt be, hogy a generációs fejlődések biztosításának hátterében egy szinte ismeretlen japán cég játszik igen nagy szerepet.

Forrás: Lasertec Corp

A Lasertec Corp. a világ egyetlen vállalata, amely tesztfelszerelést készít az úgynevezett EUV gyártástechnológiához, amit a TSMC és a Samsung már idén elkezd alkalmazni. Plazmasugarak segítségével marnak 7 nm-nél kisebb vonalakat a szilíciumostyákba. A Lasertec gépe képes tökéletlenségeket keresni a gyártástechnológiában, ami azért fontos, mert a legapróbb eltérés is azt jelentheti, hogy egy teljes sorozatnyi lapkát a kukába kellene dobni. A Lasertectől már rendeltek a 36 millió dolláros gépből, de hamarosan többre is szükség lesz, ha a TSMC és a Samsung beindítják a folyamatokat. Az EUV egyébként igen drága, az Intel még nem is készült fel rá gazdaságilag. A GlobalFoundries pedig inkább kiszállt a versenyből.

A Samsung szerint a 7 nm-es EUV technológiával készülő chipek 40 százalékkal lesznek hatékonyabbak, a fogyasztásuk 50 százalékkal csökken, a teljesítményük pedig 20 százalékkal nő.