Megnyílt a Raspberry Pi első boltja

Vágólapra másolva!
Cambridge-ben nyitotta meg a Raspberry Pi a legelső boltját, amely egyedi termékeket is ígér.
Vágólapra másolva!

Immáron nem csak az Apple-nek van olyan boltja, amit egy gyümölcs után neveztek el. A Raspberry Pi nemrég megnyitotta a legelső boltját, Angliában, Cambridge-ben.

Itt számos eszközt és perifériát kínál majd a jövőben a vállalat. Az apró lapka PC-k nem csak olcsók, de viszonylag erősek is, ráadásul szinte bárhol elférnek.

Forrás: Raspberry Pi

A cég reményei szerint akik eddig nem váltak rajongóvá, majd azok lesznek, ha betérnek az üzletbe. Olyanokat is várnak persze, akik eleve kíváncsiak a márkára.

A boltban kezdőcsomag is lesz, billentyűzettel és egérrel a könnyebb kezdéshez. Azt nem tudni, hogy a kit pontosan miket tartalmaz, illetve melyik Raspberry Pi modell lesz benne. A gyártó emellett különleges termékeket is ígér, amelyek kizárólag ebben az üzletben lesznek megvásárolhatóak.