Elvesz 7 GB tárhelyet a Windows 10

microsoft edge,windows 10,böngésző,surface,
Vágólapra másolva!
A működési és frissítési gondoknak venné elejét a Microsoft.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években egy ősrégi probléma újbóli felbukkanásával szembesült a Microsoft: egyes felhasználóknak súlyos gondokat okoz, hogy nincs elég szabad hely a számítógépeik háttértárain. A hely elfogyása után lassú működést, instabil programfuttatást, továbbá a Windows Update működésképtelenné válását tapasztalhatják az érintettek. Olyan is megtörténhet, hogy a PC elkezdi telepíteni a Windows 10 óriásfrissítését, újraindul az eszköz, utána viszont a telepítő sem az installáció befejezésére, sem pedig az addigi Windows visszaállítására nem képes.

Forrás: Microsoft

Elsősorban az olyan laptopok és tabletek esetében fordulhatnak elő ilyen gondok, amelyekbe a gyártóik a költségek leszorítása érdekében nagyon kevés helyet biztosító eMMC vagy SSD háttértárat tettek, de persze bármekkora háttértár betelhet, amennyiben a felhasználó telemásolja adatokkal.

A probléma megoldása érdekében az idén tavasszal érkező óriásfrissítéstől kezdve a Windows 10 extra helyet foglal majd le magának a háttértáron, ezzel garantálva,

hogy mindig a rendelkezésére áll az alapvető működéshez szükséges tárterület.

A jelek szerint 7 GB helyet foglal majd le a rendszer, bár ez a biztosíték csak azokon a számítógépeken lesz jelen, amelyek már gyárilag a következő Windows 10-zel érkeznek, vagy amelyekre a felhasználók tisztán újratelepítik az operációs rendszert.

Akik a Windows Update-en keresztül frissítenek a következő Windows 10-re, azoknál egyelőre nem foglalja majd le az extra helyet a rendszer.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!