Felgyorsulnak a legolcsóbb mobilok

Nokia, nokia 2, fotók
Snapdragon 212 Soó hajtja, 1 GB RAM, Adreno 304 grafikus vezérlő és 8 GB Flash memória társaságában.
Vágólapra másolva!
Komoly modernizálást kapott a legolcsóbb Snapdragon.
Vágólapra másolva!

Nem vádolható azzal a Qualcomm, hogy sok időt fordítana a legolcsóbb termékeinek élmezőnyben tartására, de időnként persze kénytelen megerőltetni magát a vállalat, mielőtt teljesen eladhatatlanná válnának az érintett megoldásai. Most újból eljutottunk erre a pontra, a 75-130 dolláros telefonokba szánt Snapdragon 215 jelentős előrelépés a Snapdragon 212-höz képest.

Forrás: Origo

Az új rendszerlapkában továbbra is négymagos processzor dolgozik, azonban az ősöreg Cortex-A7 architektúrát végre sikerült lecserélni a modern Cortex-A53-ra, így a cég szerint az elődjéhez képest 50 százalékkal nőtt a processzor feldolgozási teljesítménye, plusz az új architektúra már 64 bites. A grafikus vezérlő szintén szintet lépett, de kisebb mértékben, az Adreno 308 olyan 28 százalékkal gyorsabb az elődjénél, plusz 1280×720 helyett 1560×720 pixelig képes meghajtani az érintőkijelzőket.

A Snapdragon 215 további újításai közül kiemelhető, hogy egyetlen 8 MP-es helyett egy 13 MP-es vagy kettő 8 MP-es kamerát képes kezelni, videorögzítésre már Full HD felbontásban is képes, továbbá támogatja a Bluetooth 4.2 és WiFi ac szabványokat.

Viszont az LTE modeme maradt 150/50 Mbps sebességű, a memóriavezérlője pedig LPDDR3-as, ráadásul az új termék még mindig 28 nanométeres gyártástechnológiával készül.

A gyorstöltés terén pedig konkrétan visszalépés történt, hiszen míg az elődje kompatibilis a 18 wattos Quick Charge 2.0-val, addig az új Snapdragon csak a 10 wattos Quick Charge 1.0-t támogatja.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!