Átnevezte az Xbox appot a Microsoft

xbox konzol társalkalmazás
Az eddigi Xbox app mostantól az Xbox konzol társalkalmazás névre hallgat
Vágólapra másolva!
Új játékközpontot kapnak Windows 10-en a PC-s játékosok.
Vágólapra másolva!

A Microsoft látványos lépéseket készül tenni a számítógépes játékosok kiszolgálása érdekében, például a jövőben elérhetővé teszi az összes új játékát a Steamen, lehetővé teszi a klasszikus Win32-es játékok könnyű kiadását a Microsoft Áruházban, továbbá havidíjas játékbérlő szolgáltatást indít számukra.

Az eddigi Xbox app mostantól az Xbox konzol társalkalmazás névre hallgat Forrás: Origo

A vállalat belátható jövőbeli terveiről a pár nap múlva kezdődő E3 2019 játékkiállításon kapunk majd bővebb információkat, azonban a cég addig is kedden előrukkolt egy újabb jelentős módosítással: átnevezte a Windows 10 gyári Xbox appját

Xbox konzol társalkalmazásra.

Ezzel a cég hivatalosan is elismerte, hogy a szoftver teljesen irreleváns a számítógépes játékosok számára, csak az Xboxon játszó gamerek számára lehetnek hasznosak a szolgáltatásai.

Viszont a Microsoft tájékoztatása szerint a PC-s játékosok hamarosan kapnak egy új alkalmazást helyette, valamiféle játékközpontot.

A funkcióiról jelenleg csak találgatni lehet, de nem lepődnénk meg, ha végső soron valamiféle Steam-rivális létrehozásán dolgozna a Microsoft. Hamarosan kiderül, hogy ezúttal mivel kívánja lenyűgözni a nagyérdeműt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!