Érkezik a OnePlus 7 Pro nagy kamerás frissítése

Vágólapra másolva!
Már el is indult a OnePlus 7 Pro várva-várt frissítőcsomagja, ami javít a kamerák teljesítményén.
Vágólapra másolva!

A OnePlus nemrég ígérte meg, hogy egy nagy frissítést tesz majd közzé a OnePlus 7 Pro okostelefonjához, amelyben megpróbál orvosolni mindent, amire a felhasználók panaszkodnak a kamerákkal kapcsolatban.

A frissítés nem csak a képek minőségén próbál javítani, de a HDR funkciót és a Nightscape éjszakai fotómódot is felturbózza. Elvileg a fehéregyensúllyal és a fókuszálással kapcsolatos hibákat is orvosolták.

Forrás: BGR

A gyártó szerint a frissítés már elindult az első modellekre, a nemzetközi és az EU-s modellekre már elvileg tölthető az OxygenOS 9.5.4 és 9.5.5. Érdekesség, hogy pontosan ugyanarról a verzióról van egyébként szó, de a számozás eltér, mert a Google előírja, hogy az EU-s régió saját verziót kapjon.

A 182 MB-os csomag optimalizálta továbbá a dupla érintésre való felébredést és a környezeti kijelzőt is. A mobilos játékok közben többé nem késik a hang Bluetooth-on keresztül, illetve több más hibajavítás is került az új verzióba.

Kellemetlen hír ellenben, hogy a tesztek alapján a marketingszöveg kissé megtévesztő, és a 3x-os zoom optikailag valójában csak 2,2-szeres (mert a 13 megapixeles, 2,2-szeres optikai nagyítású szenzor valójában 8 megapixeles, 3-szoros vágott nagyítású képeket csinál, tehát inkább hibrid megoldás).