Visszatérhet a Facebook mobilappba a Messenger

messenger app
Muszáj lesz letölteni a Messengert
Vágólapra másolva!
A jelek szerint nem lesz kötelező két külön appot használni.
Vágólapra másolva!

Alaposan feldühítette 2014-ben a mobilos felhasználóinak jókora részét a Facebook, mikor kiszedte a csevegési funkciót a megszokott mobilappjából, és a Messenger telepítésére kényszerítette a chatelni is kívánókat. A kétappos megoldást sokan kényelmetlennek tartják, ráadásul így egy helyett két akkugyilkos alkalmazást kell a telefonjukon tartaniuk.

Forrás: AFP

A Zuckerberg cégének mobilos appjaiban folyamatosan turkáló Jane Manchun Wong most felfedezte, hogy a belátható jövőben visszakerülhet a chatelési funkció a Facebook mobilappjába, így a felhasználóknak nem kell majd a telefonjaikon tartaniuk a Messenger appot. Ettől függetlenül valószínű, hogy a Messenger különálló alkalmazásként is elérhető maradhat azoknak, akik a Facebookot nem kívánják telepíteni az eszközeikre.

Jane spekulációja szerint a chat visszahozásának ahhoz lehet köze, hogy a Facebook jelenleg a három csevegőszolgáltatásának (Messenger, Instagram Chat és WhatsApp) egy tető alá hozásán és átjárhatóvá tételén dolgozik. Emellett nemrég Mark Zuckerberg arról beszélt, hogy a jövő közösségi hálózatai chatközpontúak lesznek, és a Facebook maga is ebbe az irányba fog eltolódni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!