Most SMS-ekkel próbálnak pénzt kihúzni az emberek zsebéből a csalók

Vágólapra másolva!
SMS-ekben, családi vészhelyzetekre hivatkozva kérnek pénzt az ismerősnek álcázott csalók.
Vágólapra másolva!

A csalók mindig igyekeznek új módszereket kitalálni arra, hogy pénzt csikarjanak ki a gyanútlan felhasználókból. Az egyik legújabb trend az úgynevezett smishing.

A smishing lényege, hogy SMS-eket vagy egyéb szöveges üzeneteket használnak az áldozatok ellen. A célszemély olyan üzenetet kap, amelyben valamilyen családi vészhelyzetről van szó, és azonnal pénzre van szükség. A feladót pedig az illető egyik ismerősének álcázzák.

Forrás: CSO

Értelemszerűen a mellékelt telefonszám általában hamis, illetve gyakoriak a helyesírási hibák is, bár ez utóbbi bárkinél előfordulhat. Gyanakvásra adhat okot ellenben, ha a szövegben valamilyen link található, és azt kérik, hogy nyomjunk rá – véletlen se tegyük, mert így megfertőzhetik a készülékünket, és ellophatják a jelszavainkat. A válaszadást is kerüljük.