Feltámadt a Telltale Games

the walking dead telltale
The Walking Dead: The Final Season
Vágólapra másolva!
Folytatná a sztoriközpontú játékok fejlesztését az új stúdió.
Vágólapra másolva!

Tavaly októberben a nagyközönség legnagyobb megdöbbenésére napok alatt elsüllyedt The Walking Dead és a Game of Thrones játékadaptációival nagyobb ismertségre szert tett Telltale Games hajója. A csődöt követő hetekben kiderült, hogy valójában már nagyon régóta nem csak anyagilag, de kulturálisan is bajban volt a vállalat, az összeomlása évek óta csak idő kérdése volt.

The Walking Dead: The Final Season Forrás: Telltale Games

A Telltale Games most újjáéledt és újraindult, miután az LCG Entertainment nevű holdingcég egy az egyben felvásárolta minden szellemi tulajdonát. A Malibuban székelő új Telltale Games-t a 20 évnyi tapasztalattal rendelkező Jamie Ottili játékfejlesztő fogja irányítani, állítása alapján már sikerült főállásban vagy külsősként leszerződtetni az eredeti Telltale számos kulcsfiguráját.

Elmondása szerint szerint a következő olyan hat hónapban technikai háttérmunkák zajlanak majd az új stúdióban, közben viszont szeretnék újból elérhetővé tenni a Telltale játékainak legalább egy részét.

Az eredetihez hasonlóan az új Telltale is a sztoriközpontú játékokra fókuszál majd, egyes meglévő szellemi tulajdonok elővétele mellett Ottili

teljesen új projektekbe is belevágna.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!