Elgondolkodtató ajánlat a Nokia 2.2

hmd global nokia 2.2 android one
Nokia 2.2
Vágólapra másolva!
Nemcsak megfizethetőnek, de használhatónak is tűnik.
Vágólapra másolva!

A Nokia márkajelzésű telefonokat készítő HMD Global bejelentette a legújabb, belépőszintű mobilját. Az elsőként Indiában piacra kerülő Nokia 2.2 az eddigi talán legolcsóbb az Android One programban résztvevő mobil, azaz a kedvező ára ellenére a következő két évben megkapja majd az Android összes nagy kiadását, a Google rendszerének biztonsági frissítései pedig három éven keresztül jönnek rá.

Nokia 2.2 Forrás: HMD Global

Először is érdemes tisztázni az árakat: az elsőként Indiában piacra kerülő készülék 2 GB memóriával és 16 GB háttértárral szerelt változata kártyafüggetlenül 8599 rúpiába (35 ezer forintba), míg a 3GB memóriájú és 32 GB háttértárú változata 9599 rúpiába (40 ezer forintba) kerül majd. A háttértár mindkét modell esetében bővíthető, hivatalosan legfeljebb 400 GB-os microSD-t kezel a mobil.

A vásárlók a pénzükért cserébe 5,71 hüvelykes és 1520×720 pixeles IPS érintőkijelzőt, négymagos MediaTek Helio P22 rendszerlapkát, 5 MP-es előlapi kamerát, és 13 MP-es hátlapi kamerát kapnak. Sajnos a készülék nem rendelkezik ujjlenyomat-olvasóval, viszont gyárilag Android 9 Pie rendszerrel jön, található benne audio Jack hangcsatlakozó, a nem cserélhető akkuja pedig 3000 milliamperes.

A Nokia 2.2 ár-érték arányát lenyűgözőnek nem mondanánk, de túlságosan rossznak sem titulálható, különösen ha figyelembe vesszük az árkategóriájában kiemelkedő szoftveres támogatást.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!