Különleges Android tévé, pazar képpel

Philips OLED 803, teszt
Megkapta az Ambilight technológiát.
Vágólapra másolva!
Sokszor előfordul, hogy ha egy cég nehéz helyzetbe kerül, eladogatja a családi ékszereket, azaz például megválik a televíziós részlegétől, és pénzzé teszi a névhasználati jogokat. Ennek következtében pedig a régi, csillogó márkák übergagyi, alsó polcos, igen olcsó készülékeken tűnnek fel. Ez történt a JVC, a Pioneer vagy a Blaupunkt esetében, de szerencsére azért akad ellenpélda is.
Vágólapra másolva!

Itt van például a Philips, amelynek tévés divízióját a holland anyacég évekkel ezelőtt eladta a hongkongi TP Visionnek, amely azonban példamutatóan bánik a márkával. Átvették a régi mérnöki gárdát, és biztosítják is a professzionális működéshez szükséges tőkét, így a Philips megmaradhatott egy igazi első vonalbeli tévémárkának szerencsére.

De persze még így is előfordul, hogy nem minden termékük lesz tökéletes, hiszen mi is belefutottunk már kevéssé jól sikerült Philips tévékbe a közelmúltban. Amikor a vállalat hazai képviselete a rendelkezésünkre bocsájtotta egy rövid időre az OLED 803 típusszámú tévét, elsősorban az érdekelt minket, hogy milyen a kép minősége, hiszen egy televízió esetében azért még mindig ez a legfontosabb. De ha már nálunk volt, gyorsan vetettünk egy pillantást a a dizájnra, a hangrendszerre és az Android-alapú okostévérendszerre is.

Pengevékony

Az alkalmazott OLED-technológia sajátossága, hogy az egyszerűbb szendvicsszerkezet révén a LED LCD modelleknél keskenyebb tévék rakhatóak össze, és ez itt is szembeötlő! Az OLED 803 ugyanis brutálisan vékony, gyakorlatilag olyan „vastag”, mint egy okostelefon! A dizájnnal egyébként nem vacakoltak sokat, hiszen az alig egy centiméteres kávákat alig látni, a hagyományos talp helyett pedig ráültették a képernyőt két vékony fémropira. Ennek a megoldásnak viszont az a hátránya, hogy magát a kijelzőt nem lehet forgatni, illetve még egy hangprojektort sem lehet betenni elé, mert az kitakarná a képet.

Megkapta az Ambilight technológiát Forrás: Origo

A csatlakozókínálatra viszont nem lehet panasz, hiszen a ki- és bemenetek révén játékkonzol, Blu-ray vagy DVD-lejátszó, külső hangrendszer, fejhallgató is igen egyszerűen rádugható a készülékre. A távirányítói rém furák, hiszen jár mellé egy kis „varázspálca”, amelyen csak néhány gomb, illetve egy mikrofon van. Ezen keresztül csak néhány funkció érhető el közvetlenül, viszont kegyetlenül dizájnos.

Speciális távirányítókkal látták el. A középső kép a bal oldali távvezérlő hátoldalát mutatja, a jobb oldali pedig egy mikrofonnal is ellátott, vékony darab Forrás: Origo

A másik egy hagyományosabb kivitelű darabnak tűnik, egészen odáig, amíg meg nem fordítjuk a hátulját, hiszen ott egy komplett billentyűzetet lelünk. Ez pedig igen-igen hasznos lehet a böngészésnél, vagy a különféle internetes appok futtatása során.

Android a tévén

Mert hát a készülék ezt is lehetővé teszi az Android TV okostévérendszerének köszönhetően. Több mint másfél ezer applikáció letöltésére nyílik lehetőség, amivel az Android TV ebben a versenyszámban minden vetélytársánál jobban teljesít. Az alkalmazások között megtalálhatóak a fontos és népszerű videólejátszók, és online streaming szolgáltatások, tehát a YouTube, a Netflix vagy a Spotify, hogy csak néhány példát említsünk.

Viszont az is igaz, hogy az Android TV-rendszer maga még nem kellően stabil.

És ez a kijelentés még csak enyhén jelzi, hogy valójában a felsőbb kategóriás okostévék közt ennél rosszabb rendszert nem is nagyon találunk. Mikor a menüpontok vagy appok között keresgéltünk, akkor bizony elő-előfordul akadás, sőt, egyszer még egy komplett fagyásba is belefutottunk, amin csak az újraindítás segített. Az otthoni szerverről nézett anyagaink esetében pedig már rég láttunk ennyi akadozást, fel nem ismert formátumot, de ez nem a Philips hibája, hiszen az Android TV fejlesztéséért, karbantartásáért a Google felel, de ez nem vigasztal igazából senkit.

Brutál jó képminőség

Mint minden más OLED tévébe, ebbe is az LG által gyártott panel került, amelyet viszont kiegészítettek a Philips saját, P5 névre hallgató képfeldolgozó processzorával. Ez felelős a pontos színekért, a mozgásmegjelenítésért, a felskálázásért, a HDR-támogatás hibátlan működéséért, szóval legalább olyan fontos szerepe van, mint magának a kijelzőnek. A két komponens pedig kiválóan végzi a dolgát, hiszen a kép minősége egyszerűen remek!

Vékony kis tappancsokat kapott. Így olyan alacsony, hogy egy hangprojektort nem is lehet betenni elé. Inkább fúrjuk fel a falra! Forrás: Origo

A fekete egyrészt tökéletes, 0 nit fényerejű, aminek hála a kontrasztarány végtelen! A színek nagyon szépek, természetesek, és ami legalább ilyen fontos, pontosak, legalábbis a műszeres méréseink erről tanúskodtak. Ennek hála a készülék pedig akár professzionális grafikai munkára is alkalmas. Emellett persze filmezésre, videózásra, tévézésre is nagyon jól megteszi, sőt, az alacsony input lagja (22,1 ms) következtében a játékra is használható. A betekintési szöge hibátlan, azaz ha oldalról nézzük, akkor sem torzulnak a tónusok. A mozgásmegjelenítés is jól sikerült, hiszen brutális hibákat nem tapasztaltunk. Az igaz, hogy rossz minőségű tartalmaknál (például, ha a médiaboxból érkező tv-adást nézünk), akkor enyhe akadozásba bele-bele lehet futni, ám ez egyszerűen orvosolható az interpolációs technológia aktiválásával, amely a processzor által kiszámolt virtuális képkockákat illeszt be a valódiak közé. Gyakorlatilag szóról szóra ugyanezt lehet elmondani a zajosodásról, ami szintén előfordulhat, és amely egész hatékonyan megszüntethető a Zajcsökkentés funkció bekapcsolásával.

Hang és Ambilight

Már akadnak olyan Philips tévék, amelyek saját hangprojektorral rendelkeznek, ám az OLED 803 nem tartozik közéjük. A beépített 2.1 csatornás, tehát mélysugárzót is tartalmazó, rejtett hangszórókra épülő hangrendszer által produkált megszólalás egy hangyányit jobb, mint amit általában a tévéktől megszokhatunk, de azért azt igen erős túlzás lenne állítani, hogy a hangminőség világrengető. A mély hangokat alig-alig hallani, a moziban megtapasztalt dinamikus hangélménynek nyomát sem lelni. Viszont az is igaz, hogy zavaró hanghibákat sem tapasztaltunk.

A kávák nagyon vékonyak, az Ambilight funkció fényglóriája pedig nagyon látványos Forrás: Origo

A Philips OLED 803 is megkapta a cég egyedülálló technológiáját, az Ambilightot, amely a hátlapra szerelt színes LED-soroknak köszönhetően varázsol fényglóriát a képernyő köré. Beállítható, hogy ez dinamikusan változzon a tartalomtól függően, azaz ha egy erdőt látunk mondjuk, akkor a felső részen (ahol az ég van) kék lesz a glória fénye, az alsó részen (ahol a fák vannak) zöld, ahol pedig a nap helyezkedik el, ott sárga. Mindez rendkívül látványos, és tényleg komoly hozzáadott értéket jelent, de persze, akinek nem tetszik, az ki is kapcsolhatja.

Ez egy nagyon jó tévé!

A Philips 803 egy kegyetlen jó tévé, amelynek ugyan az okostévérendszere nem tökéletes, és a hangrendszere is lehetne jobb, de a kép minősége és a dizájn egyszerűen fenomenális, az egészre pedig a koronát az exkluzív Ambilight teszi fel. Ráadásul nem is kifejezetten drága, hiszen az 55 hüvelykes változat már 400 000 forintért beszerezhető, ami a tudásához és kategóriájához képest nagyon jó ár. Ezt most nagyon-nagyon eltalálták!

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!