Az elemzők szerint rossz iPhone-okat veszünk

Vágólapra másolva!
A szakértők adatai alapján a legtöbben inkább olcsóbb, régebbi iPhone okostelefont vásárolnak.
Vágólapra másolva!

Az Apple már túl van a nehezén, ami az iPhone-eladásokat illeti. Ezt mondja legalábbis a UBS elemzője, Timothy Arcuri.

A UBS szerint a júniusi negyedévben az eddig várt 32,5 millió helyett már 34,5 millió Apple okostelefon találhat gazdára. A növekedés azonban régebbi modelleknek lesz köszönhető.

Bár Arcuri szerint az iPhone XR eladásai az említett időszakban 3 millióval emelkednek, az iPhone XS és XS Maxből 3 millióval kevesebb talál majd gazdára.

Forrás: Gizmodo

Mivel az iPhone XR és a régebbi iPhone-ok kelendőbbek, ezért az Apple iPhone-ok átlagára csökken majd, a UBS szerint 683 dollárról 655-re. Az Apple a három hónap alatt 50,4 milliárd dollárt gyűjthet árbevételben.

A jelenlegi negyedévben az elemzők szerint 40 millió iPhone-t szállíthat le az Apple, ennek jelentős része 2018 előtti modell lehet.

Az Apple ez ideje már nem hozza nyilvánosságra a készülékeinek eladási adatait. Egyes szakértők szerint további árcsökkentésekre lehet szükség az Apple mobilos eladásainak felpörgetése érdekében.