Három hátlapi kamerát kaphatnak az új iPhone-ok

Vágólapra másolva!
Egyes konfigurációkban az iPhone 11 és az iPhone 11 Plus is tripla hátlapi kamerát kaphat.
Vágólapra másolva!

Az Apple március 25-én és június 3-án is tart egy nagy rendezvényt, de az új iPhone-ok szinte biztosan csak szeptemberben debütálnak. Elvileg három új modell lesz, az iPhone XS, az iPhone XS Max és az iPhone XR utódjai.

Az egyik legizgalmasabb újdonságot az jelentheti, hogy az Apple az egy és két hátlapi kameráról két és három hátlapi kamerára áll át. Az Apple gyakran ellenáll a piaci trendeknek, de az utóbbi időben minden gyártó azt sugallja, hogy a több kamera jobb, az Apple-nek pedig nem marad más választása, mint beszállni a harcba.

Forrás: Ben Geskin

A japán Macotakara korábban is adott már pontos jóslatokat ilyen ügyekben, és most azt állítja, hogy az iPhone 11 és az iPhone 11 Plus egyaránt négyzetes alakú kameraszigetet kap, mint a Huawei Mate 20 Pro.

A dizájn a mérnöki hitelesítési szakaszban tart, a kamerasziget pedig állítólag pont olyan lesz, mint a Mate 20 Prón, csak a bal felső sarokban. A dolgokat bonyolítja viszont, hogy kínai beszállítók azt állítják, csak a csúcskonfigurációk kapnak majd tripla hátlapi kamerát, az alapmodellekre csak két hátsó szenzort tenne az Apple. Ez egy igen szokatlan megközelítés lenne, amelynek persze nem mindenki örülne.