Újabb információk érkeztek az összehajtható Samsung mobilról

Vágólapra másolva!
A legutóbbi pletykák szerint az akkumulátor kapacitása mégis kisebb lesz a vártnál.
Vágólapra másolva!

Több év után 2019-ben végre tényleg megjelenhetnek az első összehajtható mobilok. Ekkor debütálhat a Samsung megoldása is.

A legutóbbi pletykák szerint azonban az első-generációs modell akkumulátora mégis kisebb lesz a vártnál.

Forrás: BGR

A Galaxy Fold állítólag két darab 2200 mAh-s akkut kaphat, így összesen 4400 mAh-s kapacitást kínálna. Ez egy modern okostelefonhoz elég, de egy 7,3 hüvelykes kijelzőjű eszköznek már kevés.

A korábbi hírek még két darab 3100 mAh-s celláról szóltak, így összesen 6200 mAh-s akkuról.

Más pletykák szerint az összehajtható Samsung mobilba 12 GB RAM kerül, amit 512 GB vagy 1 TB tárhely kísér majd. A Galaxy Fold február 20-án mutatkozhat be, a Galaxy S10 szériával egyszerre. A boltokba csak a második negyedévben kerülhet.