[Frissítve] A Huawei lekaratézhatja az Apple-t

huawei nova 4
Huawei Nova 4
Vágólapra másolva!
A világ második legnagyobb mobilgyártójává válhat az idén.
Vágólapra másolva!

Frissítés (2019. január 17.): Huawei sajtóügynöksége szerint a vállalat 2018. második negyedévében már a világ második legnagyobbja lett a globális kiszállítások alapján.

Gyártók jönnek és mennek a mobilpiacon, azonban a jelen formájában ismert okostelefonos korszak beköszönte után gyorsan kialakult a tápláléklánc tetején a status quo: a Samsung a világ legtöbb, míg az Apple a világ második legtöbb készülékét értékesítő céggé vált. Az utánuk következő helyeken már elég nagy volt a mozgás az elmúlt években, közismert márkák tűntek el a TOP-listáról, a helyüket pedig kisebb és nagyobb kínai mobilgyártók vették át.

Huawei Nova 4 Forrás: Huawei

A TrendForce szerint idén jelentős mérföldkőhöz érhetünk, az előrejelzései szerint a Huawei letaszítja majd az Apple-t a második helyről. A kínai vállalat tavaly 205 millió mobilt adott el, idén pedig a várakozások szerint 225 milliót fog, így 16 százalékosra nőhet a piaci részesedése. Mindeközben a kifejezetten alulteljesítő Apple piaci részesedése mínusz két százalékkal 13 százalékra csökkenhet, idén 189 millió iPhone eladására számít az elemzőcég.

A TrendForce szerint az idei év végére a Huawei lesz a második legnagyobb mobilgyártó Forrás: TrendForce

Globálisan a 2019-es év folyamán 1,41 milliárd okostelefon találhat majd gazdára, ami ugyan lenyűgözően hangzik, de a tavalyihoz képest 3,3 százalékos csökkenésre számít a TrendForce. Viszont ha magasabb fokozatba kapcsol az USA-Kína vámháború, akkor még 5 százalék eladáscsökkenést sem tart kizártnak a vállalat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!