Többkamerás őrület az olcsó mobilok között is - Samsung Galaxy A7 teszt

Samsung Galaxy A7
Többféle színben is elérhető.
Vágólapra másolva!
Az idei trend telefóniában egyértelműen a "sok kamera" megjelenése a hátlapon. Egyre több gyártó próbálkozik ugyanis ilyen mobilokkal, és közéjük tartozik a Samsung is. A dél-koreai konszern ráadásul már a viszonylag kedvező árú modellek között is megjelent egy ilyen jellegű készülékkel, a Galaxy A7 személyében.
Vágólapra másolva!

Nézzük mire jó a sok kamera, és egyáltalán milyen telefont sikerült összerakni a lencsék mögé. Korrektül összerakva.

Első pillantásra akár azt is mondhatnánk, hogy itt egy csúcsmobilról van szó, hiszen bár notch nincs rajta, az A7 a jó 74,4 százalékos képernyő/frontfelület arányával, vékony káváival, az enyhén hajlított szélű, kijelzőt fedő üveglappal a drágább okostelefonokat idézi.

Többféle színben is elérhető Forrás: Origo

Ahogy pedig kézbe vesszük, az is érződik, hogy korrektül összerakták, stabil a szerkezet, nem nyikorog, nem olcsó kopogós műanyagot használtak, és odafigyeltek az apró részletekre is. Viszont sajnos a készülék nem víz-, por- és ütésálló, tehát javallott azonnal valamilyen tokot és védőfóliát beszerezni hozzá. Az egyre inkább elterjedőben lévő C-Type helyett a régebbi, kevésbé sokoldalú micro USB típusú csatlakozó került rá, amelyen keresztül az akkumulátor is tölthető. Az viszont pozitívum, hogy a Samsung e készülékről sem hagyta le a hagyományos analóg 3,5 mm-es, azaz fejhallgatócsatlakozót.

Remek kijelző!

Már korábban is volt arra példa, hogy a Samsung egy belépő szintű telefonjába OLED kijelzőt épített, így nem lepett meg különösebben, hogy az A7 is ilyen típusú megjelenítőt kapott, de persze azért még örültünk neki!

A hat inches, 16,7 millió árnyalat megjelenítését szavatoló képernyő felbontása 2220x1080 képpont, ami ma már közepesnek számít, épp úgy, mint a 441 ppi pixelsűrűség-érték.

Az alkalmazott képalkotási technológiából fakadóan a fekete hibátlan, 0 nit fényerejű, ezáltal a natív kontrasztarány végtelen! A színek természetesek, ragyognak, szinte leugrálnak a képernyőről, a betekintési szög pedig hibátlan. A mozgásmegjelenítés rendben van, anomáliákat nem tapasztalni, akadozás, elmosódás nem jelentkezett. A maximális fényereje 362 nit, ami a világcsúcstól messze elmarad, sőt ma már különösen jónak sem számít, de azért arra elég, hogy napfényben is lehessen jól használni a készüléket.

Bekapcsolva

A modell az Android 8.0 Oreo operációs rendszerre épül, ami magyarul is "tud", gyors, stabil és a használata senkinek sem okozhat problémát, hiszen a kezelésbe hamar bele lehet jönni. 3300 mAh akkumulátora az egyik nagy erőssége, hiszen hétköznapi, normális használat mellett, netezéssel, játékkal, filmezéssel, zenehallgatással, videózással akár 12-13 órányi működésre elegendő energia eltárolását szavatolja. A hangszórója nem valami nagy durranás, bár hanghibákat nem tapasztalni, a megszólalás aránytalanságai miatt mégsem kifejezetten jó a hangminőség. Viszont ha fej- vagy fülhallgatót dugunk rá, akkor már sokkal pofásabb az összkép, hiszen ilyenkor már lehet hallani a basszusokat, és a sztereó sem hiányzik. A mikrofonja remek, hiszen az nem torzít, nem gerjed, így beszélgetésre kifogástalanul használható.

6”-os FHD+ Super AMOLED kijelzővel rendelkezik Forrás: Origo

Bár az alkalmazott hardverkonfiguráció (nyolcmagos Exynos 7885 processzor + 4 GB RAM + Mali-G71 GPU) egyáltalán nem számít 2018-ban különösebben figyelemre méltóbbnak, de tény, hogy a kategória legtöbb képviselője elé helyezi az Galaxy A7-et. De ettől még az is igaz, hogy a nagyfelbontású videóknál, komplex 3D grafikájú játékok vagy nagy számításkapacitást igénylő alkalmazások futtatása során bizony bele-bele lehet futni akadozásba, apróbb döcögésekbe.

A teljesítmény mérésére szolgáló legnépszerűbb szoftver, az AnTuTu Benchmark lefuttatása során 122 733 pontot gyűjtött, amivel a jelenlegi telefonos felhozatal harmadik-negyedik vonalába fér be.

Az adattárolásra szolgáló belső memória 64 GB kapacitású, ami ma még bőven elég. Nem kell szorongani, hogy elférnek-e a videók, képek, és még a nagy játékoknak vagy komplett filmeknek is jut bőven hely.

Tripla kamera

A készülék egyik különlegessége tehát a triplakamerás rendszer. Ezek közül a főkamera egy 24 megapixeles egység, amely 77 fokos látószöggel és f/1,7 rekeszértékkel büszkélkedhet. Ezt szánja a cég az általános használatra, amikor a már megszokott módon akarunk lefotózni vagy levideózni valamit. Emellett helyet kapott a telefonon egy speciális, nagylátószögű (120 fokos) kamera is, ami tehát jóval nagyobb területet képes belátni. Ez nagyon hasznos lehet például tájképeknél, sport- vagy esküvői fotóknál, de akár városnézésnél is (a galériában található erre példa). A harmadik pedig egy kiegészítő, 5 megapixeles kamera, amely a mélységélesség illúzióját keltő, portré típusú képek elkészítésénél játszik nélkülözhetetlen szerepet. Tehát mind a három kamerának van értelme, van feladata, ami által sokoldalúbbá válik a telefon.

Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó
Samsung Galaxy A7, tesztfotó

Természetesen megoldott a HDR- és panorámafotók készítése, valamint különféle grafikai elemekkel, effektekkel színesíthetőek a fotók és videók (Full HD a maximum). A tapasztalataink szerint sötétben, kevés fénynél nem teljesít hibátlanul a termék, hiszen megfigyelhetőek apróbb képzajok, anomáliák, és előfordul, hogy a színhőmérséklettel is akadnak problémák. Világosban viszont megmutatja az erejét, ugyanis eszméletlen szép képek és videók hozhatóak létre a segítségével. Az előlapon lévő szelfikamera 24 megapixeles, a kiegészítő funkciók innen sem hiányoznak, és ezzel is egész szép anyagok készíthetőek, ami a vloggereknek, bloggereknek igen hasznos lehet.

Értékelő

Az tény, hogy nem a Galaxy A7 a világ legszebb, legnagyobb tudású, leggyorsabb, legkülönlegesebb telefonja, de nem is ennek szánták, ami az árán is meglátszik. A kategóriájában pedig egyértelműen a legjobb mobilok közé tartozik

A teljesítménye elfogadható, a dizájnja rendben van, a fotós-videós képességei a három + egy kamarának köszönhetően szokatlanul sokoldalúak, a képernyője pedig remek.

Még több információ a termékről.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!