Huawei eszközön futott a Fuchsia OS

Vágólapra másolva!
Huawei készüléken is elindult a Fuchsia OS, amivel a Google talán az Androidot váltaná le.
Vágólapra másolva!

Az Android mostanra közismert és népszerű névvé nőtte ki magát, a Google rendszere több milliárdnyi eszközön fut, és uralja a mobilos piacot. A töredezettségtől persze még mindig nem sikerült megszabadulni.

A Google ennek megoldására fejleszti egy ideje az Android nyílt forráskódú utódját, a Fuchsia OS-t.

A 9to5Google nemrég rámutatott, hogy a rendszer új javítást kapott, aminek hála már a Huawei Kirin 970-es lapkáját is támogatja. A tesztekhez a Fuchsia rendszer elindították egy Honor Play eszközön, amiben szintén Kirin 970-es SoC van.

Forrás: 9to5Google

A Google és a Huawei utoljára a Nexus 6P-nél dolgoztak együtt. Egyelőre nem tudni, hogy ismét számíthatunk-e együttműködésre a két féltől vagy csak a Huawei akar minden lehetőségre felkészülni a fejlesztésekkel.

A Fuchsia életében mindenesetre ez nagy lépésnek számít, és előfordulhat, hogy a fejlesztések jobban haladnak, mint azt gondoltuk. Ha minden az eredeti tervek szerint megy, akkor az Androidot és a Chrome OS-t is leválthatja a Google. Ez viszont még legjobb esetben is évekbe telhet.