Jöhet a Pokémon Góra hasonlító Warcraft

warcraft 3 reforged rts videojáték
Warcraft 3: Reforged
Vágólapra másolva!
A Diablo Immortallal ellentétben ez házon belül készülhet.
Vágólapra másolva!

Néhány napja már szó esett Diablo-széria jelenéről és várható jövőjéről, ám a Kotaku belsős források beszámolói alapján összeállított cikkében eldugva akadt egy érdekes gyöngyszem a Warcraft-rajongók számára is: nem a Warcraft 3: Reforged az egyetlen készülőfélben lévő Warcraft.

Warcraft 3: Reforged Forrás: Blizzard

A cikk szerint egy ideje már inkubációs fázisban van a Blizzardnál egy Warcraft mobiljáték, a Diablo Immortallal szemben ezt házon belül kalapálják, nem adták ki külső fejlesztőcégnek. Túl sok részlet nem derült ki róla: az alapját a Pokémon Go adja, bár kifejezetten hangsúlyos egyjátékos elemei vannak, a fejlesztők nem lemásolni próbálják az említett címet.

A források szerint a Blizzardon belül rengetegen lelkesednek a mobiljátékokért, egyesek naponta és kompetitíven játszanak a cég főhadiszállásán a Pokémon Góval. Részben ezért is érte sokukat teljes meglepetésként a Diablo Immortal bejelentése miatt kitört népharag: nem is gondoltak rá, hogy a sorozat rajongóinak jókora része nem osztja a mobiljátékok iránti szenvedélyüket.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!