Kiszivárgott: tényleg forradalmi lehet a Samsung Galaxy S10

Vágólapra másolva!
A Galaxy S-sorozat tizedik évfordulójára készülve egy rakás forradalmi újdonságot pakol majd bele a Samsung az S10-es csúcskészülékbe. Végre egy teljesen kávamentes kijelzővel felszerelt okostelefon jöhet, kompromisszumok nélkül.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo is beszámolt, a Samsung mobilos részlege nehéz helyzetben van. A középkategóriában olyan kínai riválisok szorongatják, mint a Huawei és a Xiaomi, a felsőbb kategóriában pedig a Galaxy S-csúcskészülékek nem olyan menők és kelendők, mint régen. Nem csoda, hogy a vállalat tényleg nagy dobásra készül a Galaxy S10 bevezetésével,

hiszen nemcsak pénzügyi téren kell villantaniuk, hanem a Galaxy S tizedik évfordulóját is méltó módon kellene megünnepelniük.

Eddig is sok pletykát hallottunk már a Galaxy S10-zel kapcsolatban, azonban a Samsung most egy privát előadást tartott a húsz legfontosabb üzleti partnerének arról, hogy mire is számíthatunk az új csúcstelefonban. Szerencsére (illetve a Samsung szerencsétlenségére) ezek az információk kiszivárogtak az internetre, így most össze tudtuk gyűjteni azokat.

Ez még egyelőre csak egy koncepció Forrás: LetsGoDigital

Az előadáson megerősítették, hogy a Samsung tényleg egy teljesen kávamentes kijelzővel felszerelt telefont készít, ahol még a konkurensekre mostanában jellemző „notch”, vagyis a felső bevágás sem rondítja el az összképet.

Azonban ahhoz, hogy ez megvalósítható legyen, a vállalatnak számos újszerű technológiát kell bevezetnie.

Először is, ott van az elülső kamera és a szenzorok elhelyezése: hova kerülnek, ha a teljes előlapot a kijelző foglalja el? Néhány kínai konkurens azzal a trükkel élt, hogy ezek a telefon tetejéből pattannak ki egy külön kis panelon akár automatikusan, akár manuális, szétcsúsztatható módon. Ez azonban problémás, hiszen extra mechanikai megoldásokat igényel, melyekről nem tudni, mennyire lesznek tartósak, és a vízállóságnak is árthatnak.

Ezért nagy dolog az a technológia, amit a Samsung simán csak UPS-nek (Under Panel Sensor), vagy a panel alatt elhelyezett szenzoroknak nevez.

Ez nem árul sok zsákbamacskát: úgy látszik, a Samsung megoldotta, hogy a különböző szenzorok és a kamera úgy tudjon elbújni a kijelző mögött, hogy amikor szükséges, akkor át tudjanak látni a panelon.

A második újdonság az FOD (Fingerprint on Display), vagyis a képernyőbe integrált ujjlenyomat-olvasó. Ez alapvetően nem olyan hatalmas újdonság, néhány piacon lévő telefonban már megtalálható, azonban a Samsung megoldása ezeknél jóval modernebb lesz. Míg a jelenleg használt technológia tulajdonképpen egy fényképet készít az ujjlenyomatunkról, addig a Galaxy S10 már ultraszónikus impulzusokkal készít majd egy háromdimenziós térképet az ujjbegyünkről, ami jóval biztonságosabb és gyorsabb azonosítást tesz lehetővé.

Kiszivárgott a prezentáció egy része Forrás: Ice Universe

Ha az egész előlapot elfoglalja a kijelző, akkor nemcsak a szenzoroknak nem marad hely, hanem a hangszórónak sem. Itt jön képbe az SOD (Sound on Display), ami szükségtelenné teszi a külön hangszórót, ugyanis a hangot a képernyő rezegtetésével állítja elő. Ez sem egy forradalmi újdonság, a Sony legújabb 4K-s OLED-tévéi például ugyanezt csinálják, széles körben forgalmazott okostelefonon azonban még nem láttunk hasonlót.

A Samsung azt is szeretné, ha a képernyőről részletesebb haptikus, vagyis rezgős visszajelzések érkeznének.

Ebben segít majd a HOD (Haptics on Display), aminek a célja, hogy a fizikai gombnyomkodásra sokkal jobban emlékeztető, sokrétűbb visszajelzésre legyen képes a telefon. A Samsung ezt a beszámolók szerint egy játékkal prezentálta, ami a konzolos irányítók gombjaihoz hasonló fizikai érzetet tudott produkálni a kijelzőn keresztül.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Galaxy S10 a korábbi, hitelesnek tűnő információk alapján legalább tízféle színárnyalatban érkezik, tripla hátlapi kamerával, akkor ez tényleg egy igazán kiemelkedő csúcstelefon lehet.

Hozzá kell tenni, hogy a fenti újdonságok a képernyő alatt elrejtett szenzorok kivételével nem forradalmiak, ilyen-olyan formában már léteznek a piacon, azonban a Samsung láthatóan egy új szintre akarja emelni őket. Ráadásul arról is szólnak hírek, hogy egy nagyon kis példányszámban gyártott, különleges kiadású Galaxy S10 már az 5G-s hálózatokat is támogatni fogja.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!