Ezek a lányok milliókat keresnek azzal, hogy játszanak

gamer, youtube, csajok
Vágólapra másolva!
Az tény, hogy régen a video- vagy számítógépes játékok a fiúk felségterületének számítottak, de a helyzet azóta sokat változott. Az lehet, hogy még továbbra is ők vannak többségben a gamer világban, de az is biztos, hogy melléjük már kezdenek felzárkózni a lányok,és közülük is sokan püfölik mesteri szinten az egeret, klaviatúrát vagy a kontrollert.
Vágólapra másolva!

Ma már köztük is vannak olyanok, akik erre alapozva húztak fel a semmiből komoly karriert, raktak össze óriási rajongói bázist, építettek márkát saját magukból a YouTube segítségével. Ezt úgy kell elképzelni, hogy közvetítik, amit játszanak, úgy, hogy az arcuk is látszik egy kis ablakban a képernyőn. Szóval tulajdonképpen műsorvezető-félék, akiknél így a hangsúly nem annyira a játéktudáson van, hanem sokkal inkább a személyiségükön, hogy milyen produkciót nyújtanak emberként. A számuk egyre nő, mi pedig most bemutatjuk néhányukat.

YouTube, youtuber, lányok, játékos, gamer

Egyrészt mert tényleg szinte hihetetlen, amit elértek, másrészt pedig inspirációt jelenthetnek, hiszen sokan profi üzletembereket megszégyenítő módon intézik a dolgaikat, és akár százmilliókat is megkereshetnek.

Jöjjenek tehát a jelenkor legnagyobb játékos videós lányai!

A szende - Pokimane

A 22 éves marokkói Imane, azaz videós nevén Pokimane, vagy csak simán Poki, az egyik legismertebb gamer YouTuber lány, aki aktív a Twitch nevű játékokra szakosodott felületen is. Mára már közel 2 800 000 követőt kapirgált össze a YouTube-on, és rengeteg olyan anyaga van, amely simán hozott 6-7 millió megnézést. Mindezt ráadásul úgy, hogy ipari mennyiségben tölti fel a kisfilmjeit, tehát rendszeresen jelentkezik újdonságokkal.

Az idei évben az abszolút szupersztárok közé emelkedett, és elnyerte az Év Twitch Videósa díjat.

A League of Legends és Fortnite játékokkal csapatja, de mellette egyre többször készít más típusú, életmóddal kapcsolatos anyagokat is.

Nagyon odafigyel a külsejére, és ez meg is látszik az eredményein. Forrás: Origo

Tökéletesen tudatosan tágítja a határait, ami a jelek szerint jó stratégia, hiszen egyre többször mutatkozik együtt a kisfilmeken zenészekkel, színészekkel, egyéb celebritásokkal. Pokimane nagyon jól kitalált karakter, profin odafigyel a külsejére, és kihangsúlyozza „aranyos” természetét, személyiségét. Az biztos, hogy még mindig nagyon fiatal, és ha így folytatja, nagyon hamar még többre viheti, a lehetőségek adottak, Imane pedig a jelek szerint nagyon jó abban, hogy megragadja azokat. Mindenesetre ezzel a hobbijával már így is rengeteget keresett, hiszen a YouTube videókon megjelenő hirdetéseken kívül több szponzorációs kampányban is részt vett már.
Pokimane YouTube csatornája.

Az erotikus mesterlövész : SSSniperwolf

Az angol Lia hét éves kora óta játszik konzoljátékokkal, az egyik első kedvence a legendás Metal Gear Solid volt, ahol annyira megtetszett neki az egyik karakter, konkrétan Sniper Wolf, hogy saját maga is felvette ezt a nevet. Így meg SSSniperwolf, hiszen eleinte ezen a néven kezdett játszani, később pedig e név alatt indította el YouTube csatornáját, ahol azt lehet nyomon követni, hogy hogyan mészárol a különféle lövöldözős szoftverekben.

Már egy pornócsatorna is felkérte szereplésre, de nemet mondott. Forrás: Origo

A jelek szerint erre van is igény, hiszen már közel 13 millió YouTube követője van, emellett rendelkezésére áll egy 2,5 milliós Facebook és egy 3 milliós Instagram tábor is. Azaz Lia 28 éves korára eléggé szépen összerakta magát, komoly szponzor szerződései vannak. A népszerűségében a tényleg kivételes játéktudás, a jó beszélőke mellett biztosan az is belejátszik, hogy ő hajlamos előtérbe helyezni a nőiességét is. Sokszor fogalmaz kétértelműen, tesz pikáns utalásokat, és öltözik lenge ruhába, sőt egyszer még a Pornhub nevű pornósite is megkereste, de nemet mondott nekik. Egy igazi vagány, szexis bevállalós hölgy, amit a jelek szerint igen-igen sokan értékelnek.
SSSniperwolf YouTube oldala.
SSSniperwolf Instagramja.

A csúcstartó - iHasCupquake

„Sziasztok srácok! Köszöntök mindenkit a csatornán. Én Cupquake vagyok, és ma játszani fogunk!” Ezzel a szöveggel indítja már 2010 óta videóit Tiffany Michelle Herrera, azaz ahogy a legtöbben ismerik: iHasCupquake. Az építgetős, a fiatalabbak körében igen népszerű Minecraft repítette a magasba, hiszen eleinte olyan videókat készített, amelyekben ezzel az kreatív programmal játszott.
A stílusa is abszolút „gyerek-kompatibilis”, közismert, hogy mindössze egyszer káromkodott az évek során "adásban", ezzel pedig abszolút szembemegy a trendekkel.

Kifejezetten barátságos és pozitív a stílusa. Forrás: Origo

Ki is mondta kerek perec, hogy cél, hogy minél inkább pozitív hangvételűek legyenek a kisfilmjei, tehát ez egy tudatosan kiválasztott irányvonal a részéről. 2018-ban Guinness rekordok könyvébe is bekerült azzal, hogy ő vált a legnézettebb női gamer videóssá. Ezt a sikert ki is használja, hiszen egyrészt komoly reklámszerződései vannak, másrészt pedig indított egy saját online boltot, ahol a nevével fémjelzett használati tárgyakat, ruhákat és kiegészítőket lehet megvásárolni.
IhasCupquake YouTube csatornája.

A csajos videók királynője - LDShadowLady

Vannak olyan gamer lányok, akik ezerrel nyomatják a "fiús" stuffokat, aprítanak Call of Duty-ban, hintik a gólokat a FIFA-ban, kaszabolják a zombikat a Resident Evilben, de Lizi, azaz LDShadowLady pont nem tartozik közéjük. A 26 éves brit lány ugyanis teljesen tudatosan és őszintén ráment a csajos vonalra: alapvetően lányoknak készít YouTube videókat, békés programokkal tolja, nagy kedvence például a Sims 4. Ebben az „életszimulátorban” kiemelt hangsúlyt kap egy-egy lakás, szoba berendezése, a ruhatár vagy a bútorok kiválasztása, és természetesen az emberi kapcsolatok menedzselése, így a szerelem és a pasizás is.

Már vásárlási tanácsokat is ad. Forrás: Origo

Azt, hogy ez egy jó döntés volt, tökéletesen alátámasztja a népszerűsége is. Több, mint 4,5 millió követővel büszkélkedhet csak a YouTube-on ugyanis. Emellett más platformokon is aktív, így a híveinek száma bőven meghaladja a hatmillió főt. Liza a játékokkal kezdte, de most már különféle, legfőképpen divatcégek felkéréseinek engedve úgynevezett vásárlós videókat is készít. Ezek tulajdonképpen bújtatott reklámok, amelyekben a főként lányokból, hölgyekből álló követőtáborának azt az üzenetet adja át, hogy mit hol érdemes megvásárolni.
LDShadowLady videós oldala.

Egy kislány milliónyi követővel - KarinaOMG

Most már ott tartunk, hogy 11 éves (!!!), alapvetően főként játékvideókat posztoló kislányok is milliós követőbázist építhetnek ki maguknak. Itt van például a kanadai Karina Color, azaz KarinaOMG (Karina Oh My God - Karina Istenem), aki nem egészen másfél év alatt jutott el odáig, hogy 2,5 millió fő lett a csatornájára feliratkozók száma. Sokatmondó, hogy a Facebook oldalát viszont mindössze 2500-an like-olják. Ez arra utal, hogy a követői többnyire nagyon fiatalok, mert jellemzően ők azok, akik a Facebookon nincsenek fenn, viszont a YouTube videókat úgy nézik, mintha fizetnének érte.

Már most egy rakat pénzt kaszál azzal, hogy különféle cégek ruháit hordja. Forrás: Origo

Karina egyelőre még leginkább gyerekeknek szóló játékokkal nyomul leginkább, de mérget lehet rá venni, hogy előbb-utóbb nála is megjelennek majd a vásárlós, vagy konkrét tárgyakat ajánló tartalmak. Ez azért sem lenne meglepő, mert már rendes szponzorai vannak, akik egy rakat pénzt fizetnek azért, hogy mondjuk az ő fejhallgatójukat viselje. Karinának ráadásul van egy bátyja is, RonaldOMG aki szintén befutott YouTuber, de őt értelemszerűen a fiúk kedvelik inkább. Természetesen szoktak közös videókat is készíteni, amivel összefésülik a rajongótáborokat, ez pedig meglehetősen egyedivé teszi őket az egyre telítettebbé váló videós piacon.
KarinaOMG YouTube csatornája.

Világosan látszik, hogy a gamer lányok mostanra már bevették a YouTube-ot, és bebizonyították, hogy bárkiből lehet sztár. Sajnos Magyarországon még nincs senki, aki komolyabb sikert fel tudna mutatni ezen a vonalon, pedig biztos vannak is nálunk tehetségek, csak eddig valahogy elmaradt a nagy áttörés.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!