Nem kap utódot az HTC U12+

Vágólapra másolva!
Az HTC ehelyett inkább valami másban gondolkozik.
Vágólapra másolva!

Az okostelefonos piac már nem nő olyan ütemben, mint régen, sőt, egyes jelentések szerint inkább zsugorodik, még ha csak átmenetileg is. Az HTC-nek ez nem kedvez, ráadásul az elmúlt években folyamatosan szenvedett a szebb napokat megélt gyártó, amely az U12+ zászlóshajójával is megint csalódást okozott.

A jelek szerint a gyártó változtat az eddigi stratégiáján, és elkaszálta a 2019 első felére tervezett új zászlóshajóját, a U12+ folytatását.

Forrás: Marques Brownlee

Ehelyett az HTC késő tavasszal dob majd piacra egy középkategóriás okostelefont. Sajnos a dizájnról, a specifikációkról és az árról sincs hír.

A jövő év hátralévő részében aztán készül majd valami mással is az HTC, de nem tudni, hogy az zászlóshajó lesz vagy pedig egy különc eszköz. Nagy kérdés, hogy ez elég lesz-e a sikerhez, elvégre a gyártó a globális piacnak már az 1 százalékát sem birtokolja.