Javítja a Google a Pixel 3 készülékek memóriahibáját

Vágólapra másolva!
A hamarosan érkező javítás "egyes helyzetekben" orvosolja az eddig felmerült problémákat.
Vágólapra másolva!

Bár a Google Pixel 3 és Pixel 3 XL okostelefonjai remek készülékek, sajnos szörnyen magas a vételáruk, a nagyobb modell pedig az év legrondább okostelefonja díjat is megkaphatná a szenzorsávja miatt. Ezeknél is rosszabb viszont az a tény, hogy a Google okostelefonjait idén is sorozatos és állandó szoftverhibák lepik el.

Ha épp nem a hanggal van probléma vagy egy szoftveres szenzorsáv jelenik meg jobb oldalon, akkor a multitaskinggal van baj, a csúcsmobilok ugyanis képtelenek egyszerre párnál több appot futtatni, egyszerűen bezárják a háttérbe küldött programokat.

Forrás: Business Insider

A Google dolgozik a javításon, és a következő hetek során elérhetővé is teszi azt. Azt továbbra sem tudni, hogy mi okozza a problémát, de többen kételkednek benne, hogy az ok szoftveresen javítható. Sokan azt mondják, hogy eleve gyanús, hogy csak 4 GB RAM van a Google okostelefonjaiban, pedig az ágazat már 6 vagy 8 GB-ra váltott.

Bár szoftveresen a Google nem adhat több RAM-ot, a cég bízik benne, hogy meg tudja oldani a gondokat, legalábbis egyes helyzetekben képes lesz meggátolni az appok állandó leállását. A javítás decemberben várható, és bár csodát nem tesz, a zenei streaming talán már nem áll majd le a háttérben.