Újabb mérési versenyt nyert az új iPad Pro

Vágólapra másolva!
Grafikus teljesítményben is lekörözte a mezőnyt az A12X Bionic lapkával az új iPad Pro.
Vágólapra másolva!

Az új iPad Pro Geekbench adatbázisában rögzített eredményei mindenképp figyelemreméltóak, elvégre az új Apple tabletek még a laptopokat is elverik teljesítményben. Sokakat viszont az érdekelt, hogy milyen AnTuTu-pontszámokat ér majd el az Apple újdonsága.

Az új iPad Pro volt az első eszköz, ami a szintetikus méréseken átlépte az 500 000-es ponthatárt. Az új tablet az A12X Bionic lapka grafikus processzorának köszönheti, hogy a teljesítménye az egekbe lőtt.

Forrás: Apple

A pontszám több mint felét a grafikus vezérlő adja, vagyis az Apple 7-magos, házon belül fejlesztett GPU-ja valóban nagyon jól sikerült, és a mobilos játékokkal, a kép- és videoszerkesztéssel is megbirkózik majd könnyedén.

Az androidos táborban a legjobb a Huawei 7 nm-es, Kirin 980-as lapkájára építő okostelefonok sora, 300 000 fölötti pontszámmal.

Állítólag nincs nagy különbség teljesítményben a normál és a 6 GB RAM-ot rejtő csúcstabletek között sem, legalábbis az AnTuTu szerint. A tesztek viszont rávilágítottak, hogy hiába a döbbenetesen nagy nyers erő, az iOS zártsága miatt a nagyszerű hardver továbbra is inkább egy laptop kiegészítője, mintsem alternatívája.