Úgy tűnik, hogy máris nyugdíjba ment a Nokia 8 Sirocco

Vágólapra másolva!
A HMD Global a jelek szerint kivonta a forgalomból a kevesebb mint egy éves modellt.
Vágólapra másolva!

A Nokia 8 Sirocco az idei évben debütált, akkor még 750-800 eurós vételárral, a HMD Global prémium okostelefonjaként. Mindössze 8 hónappal a bemutató után a HMD Global azonban máris nyugdíjba küldte a készüléket.

A Nokia weboldalain már nem lehet megvásárolni az eszközt, mert az oldal vagy átirányít a főoldalra vagy pedig közli, hogy nem elérhető a készülék. Hivatalos reakció egyelőre nincs, de a tippek szerint kivonta a forgalomból az eszközt a gyártó.

Forrás: CNET

Ennek valószínűleg ahhoz van köze, hogy közeledik a Nokia 8.1, ami alapvetően a Nokia X7 nemzetközi, átmatricázott verziója lesz. Ebbe Qualcomm Snapdragon 710 chip, 6 GB RAM és 128 GB bővíthető tárhely kerül, ZEISS dupla kamerával.

A Nokia 8.1 vélhetően 500-550 euróba kerül majd, vagyis a Nokia 8 Sirocco közvetlen ellene lenne. A kereskedők most ugyanis nagyjából ennyiért kínálják a nyugdíjazott eszközt.