Kedden jön a Xiaomi Black Shark 2 gamertelefon

Vágólapra másolva!
Végre kiderült, hogy mikor mutatkozik be hivatalosan a Xiaomi gamermobilja.
Vágólapra másolva!

Az eredeti Xiaomi Black Shark gamertelefon végül csak Kínában volt kapható, pedig még áprilisban jelent meg. Ezen változtat a második generáció, amely elvileg már globálisan, mindenhol elérhető lesz.

A Xiaomi korábban már tett közzé kedvcsinálót, nemrég pedig a bemutató hivatalos dátumát is megerősítette. Ezek alapján október 23-án jön a Black Shark 2.

Elvileg a készülék a Qualcomm Snapdragon 845-ös lapkájával, 8 GB RAM-mal és 128 GB tárhellyel érkezik. A 6 hüvelykes kijelző alatt 4000 mAh-s akkumulátor lapul majd.

Forrás: Xiaomi

Míg az első modell elég agresszív külsőt kapott, az új verzió sokkal egyszerűbb dizájnnal érkezik. A hátlap alapvetően üveggel van borítva, az oldalak nagy része alumínium. A kamerák elrendezése vertikális. Ezúttal két kisebb RGB-s csík teszi majd különlegessé a készüléket.

Árakról egyelőre nincs hír, elsőként persze ezúttal is Kínában lehet majd hozzájutni az új Xiaomi készülékhez.